Németh Szilárd, Veréb István, Bacsa Péter – Fotó: MBSZ / Róth Tamás

Egyesületünk birkózószakosztályának vezetője, Veréb István a Magyar Birkózók Szövetségének éves közgyűlésén életműdíjat vett át.

A Magyar Sport Házában tartotta meg a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) éves közgyűlését, melyen Veréb István több évtizedes elhivatott és eredményes munkájának elismeréseként életműdíjat vehetett át az MBSZ elnökétől, Németh Szilárdtól és Bacsa Péter alelnöktől.

Veréb István sportolói pályafutását 1966-ban kezdte a Haladás VSE-ben, ahol 1985-ig aktívan sportolt. Többször volt országos korosztályos bajnok egyéniben és csapatban egyaránt. 1978-ban az IBV-n 5. helyezést szerzett, 1978-tól 1981-ig az olimpiai keret tagja volt, 1979-ben a junior világbajnokságon versenyzett. Felnőtt korosztályban pályafutása befejezéséig első osztályú versenyző volt. 1996 óta egyesületünk birkózószakosztályának vezetője.

2021-ben a Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi évfordulója alkalmával elismerésben részesítette egyesületünket, melyet Homlok Zsolt elnök úr és Veréb István vett át ünnepélyes keretek között a Haladás Sportkomplexumban.

Veréb István edzői munkájának eredményei:

320 országos bajnoki cím

33 olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érem

8 versenyzője vett részt olimpián

Év felnőtt szabadfogású edzője: 2006, 2010, 2011, 2013

Év szabadfogású utánpótlásedzője: 1999, 2003, 2008

2009-ben megkapta a Magyar Köztársaság Önkormányzati Miniszterétől a Magyar Sportért Emlékérem ezüst fokozatát

2013-ban a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) bronz fokozatát edzői munkája elismeréseként, majd 2014-ben az ezüst fokozatot

2014-ig kilenc alkalommal a Haladás VSE elnöksége az év edzőjének választotta

2005 óta a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagja

2006-2015 között a magyar junior szabadfogású válogatott edzője

Németh Pál-díj 2010

Tóth Géza-díj 2018

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top