Augusztus 9-étől szakosztályvezetőnk, Veréb István vezetésével kéthetes intenzív edzőtáborban erősödtek birkózóink. Az első héten Ligeti Richárd edzőnkkel hat utánpótláskorú fiatal sportolónk Nagykanizsán vett részt régiós edzőtáborban, majd a második héten a teljes szakosztály együtt tréningezett a Haladás Sportkomplexumban.

Birkózószakosztályunk tagjai a tábor időtartama alatt napi két edzéssel hangoltak az előttük álló időszakra. A délelőtti, másfél órás tréninget ebéd, illetve rövid pihenő követte, majd jöhetett a második foglalkozás 16 és 18 óra között. Az edzőtábor első felében ifjú tehetségeink: Horváth Bence, Kovács Péter, Kovács Huba, Kóbor Patrik, Nyári Bence, valamint Jámbor Gergely Nagykanizsára utazott edzőjükkel, Ligeti Richárddal. A régiós programon vasi, somogyi, zalai és Baranya megyei 10-14 éves korú, kiemelkedő eredményt elérő sportolók vehettek részt, és több nemzet korosztályos válogatott tagjaival együtt tréningeztek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Aramis SE 15
2. Futsal Veszprém 12
3. MVFC Berettyóújfalu 12
4. DEAC 10
5. SG Kecskeméti Futsal 10
6. Haladás VSE 7
7. Újpest FC-220VOLT 4
8. Nyírbátori SC 3
9. A Studio Nyíregyháza 3
10. Magyar Futsal Akadémia 3
11. ELTE-BEAC 1
12. Rubeola FC 1
Go to top