Szakosztályok

Vasárnap délután a Vasas csapata fogadta a mieinket. Az éllovas együttes jelenleg is a bajnokság első helyén áll. 

Vasas – Haladás VSE 40-28 (17-13)

Ellentétes előjelekkel, de hasonló elszántsággal várta a találkozót a listavezető Vasas, és a tavasszal nem éppenséggel fényesen muzsikáló Haladás együttese.  Az angyalföldiek mérlege impozáns, hazai pályán pedig különösképp eredményesek.  A feljutással szemezgető fővárosiak a papírformának megfelelően vehemensen kezdtek, gyors, és hatékony keresztmozgásokkal mattolták az elején kicsit statikus védelmünket.  A kreatív támadógépezet ellen a Haladás nem találta a gyógyírt, így már korán, a mérkőzés elején kinyílt az olló.  Hamar Zoltán tanítványai azonban a félidő egyes periódusaiban képesek voltak különbséget jelenteni, Hegedűs Dorottya vezérletével pedig gólokban is felzárkózott a zöld-fehér együttes.   A forduló után úgy hullottak a találatok, mint a falevelek, a felpörgő játékból és az adok-kapokból  a lényegesebben rutinosabb hazai gárda kovácsolt előnyt.  A középcsapatok derékhadához képest a Vasas kiváló szélsőkkel rendelkezik, az állandó lerohanásokkal illetve a hét a hat elleni játékkal szemben pedig a mieink ezen az estén fegyvertelennek bizonyultak.  A Haladás küzdeni tudása és akarata dicsérhető, a lányok azonban testközelből tapasztalhattak, hogy az igazi presztízscsaták eldöntéséhez még rengeteg munkán és lemondáson át vezet az út.  Hasonlóan lelkes mentalitással, valamint a végletekig precízen megszervezett védekezéssel megnyílhat az esély a jövőbeni pontszerzés előtt.

A HVSE gólszerzői: Hrabovszky 4, Freiberger 1, Baranyai 1, Doncecz 4, Kaposvári 2, Hegedűs 9, Szabó J. 4, Kiss N. 3. Edző: Hamar Zoltán.

Fáy utca, 150 néző.
Vezette: Marton Zs., Szabó E.
Kiállítás: 8 perc ill. 6 perc
Hétméteres: 8/7 ill. 9/8

Eseménydús hétvégén vannak túl íjászaink. Az országos edzőképzést szerveztek jelenlegi székhelyükön a volt Szent-Györgyi Szakközépiskolában és Molnár József nemzetközileg is elismert íjászuk a Világjátékokon történő részvételért küzdött.

Március 25-én kezdetét vette a nyugati régióban a sportíjász edzők képzése. Nagy öröm számunkra, hogy ennek az eseménynek Szombathely városa ad otthont, és egy kis időre az íjászat központjává válhat. A képzés a NiburSE - Haladás VSE szervezésében történt, amit a Magyar Íjász Szövetség nemzeti edzői tartanak két tavaszi hétvégén. Az utolsó nap a jelentkezők egy vizsgával fejezik be a kurzust.

Első szintű edzők képzése már elengedhetetlen volt a fejlődés érdekében, így egyesületünkből 5 fő jelentkezett a képzésre. Ezzel is bebizonyították, hogy elkötelezettek és lojálisak a sportíjászat felé.

A képzés mellett a kinti szezon már javában zajlik és szombaton elstartolt a Terepíjász szakág is. Pakson került megrendezésre a Terep Évadnyitó verseny, ahol (valószínűsíthető) eldőlt, hogy ki utazik a soron következő Világjátékokra. Tavalyi dublini VB után sikerült Magyarországnak kvótát szereznie, de a mostani hétvégéig még nem lehetett tudni, hogy ki utazik majd a nagyszabású rendezvényre. A országból két versenyző kapott esélyt a részvétel feltételeinek teljesítésére. Molnár József, a Haladás VSE versenyzője, és Kakas István között dőlt el, hogy kit delegál a Magyar Íjász Szövetség. Sajnos, ezt a szombati verseny teljesítménye döntötte el, ahol Kakas István bizonyult jobbnak, bár a szövetség hivatalos állásfoglalást nem adott még ki. Valószínű, hogy Molnár József tartalékosként vesz részt majd a Világjátékokon. A hétvégi teljesítmény a versenyen egy harmadik helyre volt elegendő.

Banda Tibor Szövetségi Kapitány

Szent István-Óbudai KSI SE - Haladás VSE SKFT 24-15 (15- 5)

Budapest, 2017. március 25. (szombat) 12.00
Góllövők: Fodor Csenge 6, Kovács Eszter 5/1, Horváth Hanna 2, Szekeres Szederke 1, Nyári Luca Sára 1.
 
A vendégek számára jól kezdődött a mérkőzés (4. perc 1-2). Mindkét csapat jól védekezett, így nehezen születtek a gólok, de a hazaiak pontosabban fejezték be a támadásaikat és kétgólos előnyre tettek szert. (14. perc 6-4). A félidő második részében a sokat hibázó vendégek komoly hátrányba kerültek. A második félidőre összekapták magukat a lányok és becsülettel küzdöttek, de a jó játékerőt képviselő hazaiakat nem tudták megszorongatni (42. perc 20-12). Dicséretes, hogy a második félidőt sikerült megnyerni, amit a csapat az egész mérkőzésen jól működő védekezésének köszönhet.
 
Mátés István: Nagy kár, az első félidő utolsó tíz percéért. A második félidőben a csapat ismét bizonyította, hogy van tartása.

Haladás VSE SKFT – Pénzügyőr SE 21-23 ( 6-11)

A tavaszi szezon első mérkőzésén a másik csoport 3. helyezettjét fogadtuk. Nehezen indult számunkra a mérkőzés. Az összeszokottabb, magasabb és fizikailag erősebb játékosokat felvonultató vendégek kezdték jobban a mérkőzést (12. perc 2-5). Hiába védekeztünk jól a továbbiakban is, támadásban sokat hibáztunk, ennek köszönhetően a vendégek térhettek öt gólos előnnyel a pihenőre. A II. félidőre kicserélték a lányokat és felszabadultabban játszottak, belőtték a helyzeteiket, aminek gyorsan meg is lett az eredménye (31. perc 12-12). Hiába a vendég időkérés tovább robogott a hazai csapat és a félidő közepére kialakult a legnagyobb hazai előny (37. perc 17-15). A vendégek nem adták fel és kihasználva egy hazai emberhátrányt újra egalizáltak (45. perc 20-20). Döntetlenről indult az utolsó 5 perc, amelyben a vendégek vették át ismét a vezetést. Az utolsó percben 21-22-nél az egyenlítésért támadhattunk, de nem sikerült gólt lőni.

Góllövők: Kovács Eszter 8/2, Fodor Csenge 6, Horváth Hanna 3/1, Szekeres Szederke 2/1, Ambrus Viktória 1, Havas Viktória 1

Ikervár, 2017. március 21. (kedd) 15.30

Mátés István: Gratulálok a csapatomnak, különösen a második félidőben nyújtott teljesítményéért. Sajnálom a lányokat, mert legalább a döntetlent megérdemelték volna.

Az Aramis megállította a lendületben lèvő Halit. A felsőházi rájátszás sajnos rosszul indult a Hali számára. Az utóbbi kèt egymás elleni meccsből a Hali jött ki győztesen, ezen a napon most viszont az Aramis bizonyult jobbnak.

Budaörsön folytatódott hétfőn a Futsal NB1 bajnokság. A rájátszásban az Aramis csapatához utaztak a mieink. Nem titkolt szándékunk volt, hogy győztesként térjünk haza, de sajnos ez most elmaradt. A HVSE már az első 10 másodpercben megszerezte a vezetést, de a magabiztos és kényelmes játék megbosszulta magát és az ellenfélnek hamar sikerült egyenlítenie, sőt az első félidő végére a szétszór Haladás futott az eredmény után. Apró gyermeteg hibákból gyors kontrákat indított az Aramis együttese. A második félidőben összeszedettebb volt a zöld fehérek játéka, viszont az eredményt már nem tudták megfordítani a vasiak. Ezen a meccsen ellenfelünk jobban bizonyult, de a munkát folytatnunk kell és muszáj készülnünk már a következő mérkőzésre. 

Aramis SE - Swietelsky Haladás VSE 8:4 (5:1)

Haladás VSE: Sásdi - Horváth P., Gyurcsányi, Öreglaki, Németh E. Csere: Matyi (kapus), Bencsik, Hegyesi, Hajmási, Sipos G., Vidák, Halmos, Németh P. Edző: Turzó József.

Gólszerzők: Horváth Pèter 2, Öreglaki Norbert, Vidák Balázs

Budaörs, 100 néző, NB I-es futsalmérkőzés, felsőházi rájátszás, vezette: Wittner, Zimonyi (Ibriksz).

Éremmel tértek haza a NiburSE - Haladás VSE íjászai a hétvégi versenyről.

Hétvégén elkezdődött a sportíjászat szabadtéri szezonja. Az első versenyüknek Körmend adott otthont. A már hagyománynak tekinthető Tavaszünnep fantázia névre hallgató megmérettetés jelzi az íjászok számára, hogy megérkezett a tavasz, ezzel számukra elindul a kinti versenyzés. 

Csapatunkból többen is részt vettek a versenyen, fiatalok és idősebbek vegyesen. Tomsics Balázs jó formát mutat már a szezon elején, biztosnak látszik a téli felkészülés. Bízunk benne, hogy a teljesítménye a nemzetközi versenyekig még javulni fog. Következő hétvégén Szombathely ad otthont a Szövetség és az egyesületünk által rendezett közös edzőképző tanfolyamnak és április 15-én egy rendhagyó versenyt rendezünk a Jáki lőtéren. 

Eredmények:

Tomsics Balázs VR-FFI 1.hely | Seres Armand VR-FFI 3.hely | Simon Zoltán HU-FFI 1.hely | Donázy Imola HU-FN 1.hely | Tóth Barnabás HU-IFI 1.hely | Keszey Gergely LB-FFI 4.hely | P. Kondora Cecilía TR-FN 4.hely | Baranyai Tamás BB-FFI 4.hely 

                        

Go to top