Szakosztályok

Eseményekkel teli péntekkel zárta a hetet a Haladás VSE Labdarugó szakosztálya. Több felső korosztályunk is mérkőzésekkel töltötte az utolsó napot. Három mérkőzésből két győzelemmel és egy döntetlennel tértünk haza. Az U19, U17 és U16-s csapataink előkelő helyet foglalnak el a bajnoskágban. Az utánpótlásba fektetett kemény és eredményes munka évről évre meghozza a sikereket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az U17 első helyen, az U19 és U16-s csapataink a második helyen várják a következő mérkőzéseket.

Bízunk benne, hogy mind három korosztályunk továbbra is versenyben maradnak az első helyért!

Mai napon rendhagyó edzést tartottunk Kovács László vezetésével a Brenner János Általános iskolában és együtt dolgoztak a felnőtt játékosaink a gyerekekkel.

Az őszi szünet után új edzéssel mutatkozik be a Haladás kézilabda csapata. November 6-án a gyerkőcök együtt edzhetnek az igazi szombathelyi játékosokkal. A szombathelyi sportélet nagy kedvencével, Császár Zsófiával is találkozhatnak a fiatalok.

Lassan hazaköltözünk, de még pár meccs vár ránk az pillanatnyi hazai pályánkon. Az egyik mérkőzést a költőzés előtti fináléban ma le is játszottuk. A Szombathelyi Haladás a sereghajtó VKLSE Győr csapatát fogadta ideiglenes otthonában. Nem gondoltuk volna, hogy ma délután Répcelakon az őszi szezon eddigi legtöbb gólos mérkőzését láthatjuk.

Futsal csapatunk a hét eleji siker után ismét idegenbe utazott. Kemény hét után vannak túl a srácok, és megérdemelten pihenhetnek a következő 2 hétben. Részleteket olvashattok, ha tovább pörgettek!

FTC Futsal - Swietelsky-Haladás VSE  1:4 (1:2)

A papírforma a Hali mellett szólt a mai idegenbeli találkozón. De mint minden találkozó ez sem volt könnyű, sokat tettek a fiúk a három pontért.A Fradi-Hali örök rangadó, ez a feszültség érezhető volt a találkozón és a szabálytalanságok számában is meglátszott. A pályán a szombathelyiek akarata érvényesült, sok helyzetet kidolgozva, végig domináltak a mérkőzésen, bár az eredmény szoros volt az utolsó 3 percig, akkor viszont 2 szép góllal végleg eldöntötték a vasiak a 3 pont sorsát! Megérdemelt Hali győzelem született! A héten még egy találkozó vár a csapatunkra, pénteken Bőny ellen!

Gólszerzők: Leonardo Mendes 2, Michel Melo, Horváth Péter

Haladás VSE: Sásdi B.-Öreglaki N.-Horváth P.-Németh E.-Da Silva Mendes Leonardo Csere: Vidák Balázs-Németh P.-Hajmási M.-Melo José Michael-Márkus G.-Gyurcsányi Zs. Sipos G.-Hegyesi Zs. Gyimesi M.

Edző: Túrzó József

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top