Szakosztályok

 

A hétvége vitathatatlanul legnagyobb atombombája, hogy Magyar Kupa győztes lett futsal együttesünk, méghozzá nem is akárhogyan.  A kiváló szakmai munka beérett, a csapat ellenállhatatlanul játszott végig a sorozatban, a döntő pedig csak hab volt a tortán. Röplabdásaink sem tétlenkedtek, szombaton magabiztos diadalt arattak ellenfelük ellen, míg kézilabdás csapatunk idegenben győzött a Marcali otthonában.  A nagypályás labdarúgó csapat is erőt mutatott, nagyon simán győzte le a fontos riválisnak számító Vasas együttesét.  Semmi kétség, a Haladás hétvégéje volt a mostani.

Szombathely 18 óvodájából érkeztek gyerekek az MLSZ OTP- Bozsik Intézményi Programjának téli Ovifoci Fesztiváljára. Nem volt kérdés, hogy a HVSE Labdarúgó szakosztálya a rendezvény mellé áll és helyszínt biztosít a fesztivál számára, hiszen klubunk fontosnak tartja, hogy lehetőséget biztosítson a jövő reménységeinek bemutatkozására. Kiemelt célunk, hogy minél kisebb korban és minél szélesebb réteggel megismertessük és megszerettessük a világ legkedveltebb sportját, a futballt, továbbá szeretnénk bemutatni a HVSE által kínált kiváló körülményeket, lehetőségeket is, bizonyítva, hogy a legjobb helyen jár, aki szeretné támogatni gyermeke sportos életmódját.

A tét miatt nagy nyomás alatt játszott, ám  mindvégig a kezében tartotta a mérkőzést a Haladás női kézilabdacsapata a házigazda Marcali ellen.  A vendéglátóknak a felzárkózásra sem volt esélye, a végelszámolásnál fontos két pontot a Haladás zsebelhette be.  Együttesünk a szezonban megszokottól jóval kevesebb gólt kapva,  kiváló iramot diktálva, sok könnyű találatot szerezve megérdemelten győzött idegenben is.  A siker kulcsa elsősorban a csapategység és az egymásért való küzdeni tudás volt.

A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron negyedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Jencski Beatrix a Marcali szélen és irányítóban is bevethető fiatal tehetségével interjúztunk. Nem akármilyen téttel bíró rangadó következik, a feszültségek azonban csak a pályán jellemzőek. Ellenfelek vagyunk a mérkőzésen, de egy nagy és szép család részei is vagyunk.  A kézilabda-közösségé.

Vasárnap legfiatalabb lány korosztályunk két értékes győzelemmel foglalta keretbe a Haladás VSE kézilabda szakosztályának hétvégéjét. Hegyi Gergely U7-es leányzói jobbnak bizonyultak a Bőnynél, sőt még az ETO csapatát is legyőzték. Szentgotthárdi játékosaink lelkesen, ügyesen mozogtak, immáron elmondható, hogy a fiatal leányzók élete nem lenne teljes a labdajáték nélkül. Elképzelésünk szerint az együttműködés hosszú távú és gyümölcsöző lesz, annál is inkább, mert mindkét fél a legkisebb lurkók érdekeit tartja szem előtt. A Haladás VSE csapata két diadalával tehát szép emlékeket őrizhet a maratoni hosszúságú kézivasárnapról. A megfelelő körültekintéssel szervezett versenyeztetés fontos lépcsőfok a fiatalok sportág iránti pozitív viszonyának elősegítésében. 

Nem olcsó bazári mutatvány, hanem maga a realitás, hogy a Haladás kézilabda szakosztály koncepciója alapján a helyi, saját nevelésű játékosoknak is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten teret adni. Az egyesület kommunikációjában többször kiemelte, hogy felmenő rendszerben is fontosnak találja az utánpótlás számára a nyitott kapuk elvét, azaz, hogy minél több környékbeli fiatal előtt legyen lehetőség később a NB 1/B-s csapatban szerepet kapni. Természetesen az előrelépésben szakmai szempontok dominálnak, de az edzőink közös munkájának köszönhetően van lehetőség a felmenő rendszer folytonosságának gyakorlati megvalósítására. Éppen ezért is örömteli a hír, hogy hetek óta a felnőtt tréningeken is részt vesz két tehetséges ifjúsági játékosunk Horváth Hanna és Németh Fanni. 

                        

Go to top