Szakosztályok

Magabiztos UP sikerek idegenben, NB III-as győzelem és alapszakasz vége - Íme a Haladás futsal csapatainak eredményei hétvégéről 

Minden összejött a nagy napra, és a szerencsével sem állt hadilábon a Haladás női kézilabdacsapata. A kulisszák mögött az év egyik legfontosabb mérkőzésnek nevezett csatában idegenben győztek a lányok. A csodával határos végjátékban egyetlen apró találat döntött a szombathelyiek javára. Egy kicsi, egy könnyű, egy árva gól, melynek jelentősége óriási. A szív diadala volt egy kiválóan játszó, és a helyezését meghazudtoló Csurgó ellen.

„Egységben az erőnk”- Ilyés Lilla gólérzékenységét a Haladás ellen is megőrizné. A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron hatodik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Ilyés Lillát a Csurgó irányító-jobbátlövőjét, az együttes jelenlegi házi gólkirályát faggattuk.  A fiatal sportoló Békéscsabán nevelkedett, a ranglétrát végigjárva tehetségének és kitartásának köszönhetően az élvonalbeli csapat légkörébe is beleszagolhatott.  A korábban Hódmezővásárhelyen is megforduló mesterlövész nyártól erősíti a Csurgó együttesét.  A somogyi gárda számára a bennmaradás kiharcolása a végcél, ehhez pedig a Haladáson kell átbirkózni magukat. A forduló rangadója előtt vasárnap mindkét csapat fogadkozik, többek között erről is kérdeztük a pályaválasztók egyik nélkülözhetetlen kulcsemberét.

Elhamarkodott visszakézből országos kettest várni a hétvégi  kézilabda összecsapáson.  A Csurgó ugyanis duplázott erővel fog majd nekivetődni a Haladásnak az utolsó mentsvárként emlegetett találkozón.  A hazaiak ugyan nincsenek irigylésre méltó helyzetben, de a Sótonyi László Sportcsarnok egyik csapatnak sem kínál sétagaloppal  fűszerezett svédasztalos lakomát.  A pályaválasztó oldal polcán  az egyesület jövő évi szereplése a tét, a szombathelyi csapat pedig szintén az életéért kézilabdázik majd.  Hangulatjavításnál jócskán többről van szó, vonal felett maradás a cél.  A Haladásnak minden egyes labdát meg kell becsülnie, védekezésben pedig egy zsebkendőnyi területet sem hagyhat riválisának. Tudja ezt jól a Csurgóról Szombathelyre szerződött Kozma Dominika, és a Marcaliból érkezett Takács Inez is.  A belső posztokon meghatározó játékosok kulcsszereplői lehetnek a mérkőzésnek, így ezúttal őket kértük fel szokásos heti rovatunkban egy nyúlfarknyi helyzetértékelésre.

Otthonában fogadta a Tóth László régió alsóházának mezőnyét a Szombathelyi Haladás U13-as leánycsapata. Fiatal együttesünk győzelmi sorozata megszakadt, de a kézilabda látványos szárbaszökkenése vasárnap is sok érdeklődött elhozott a Rohonci útra.  Az utánpótlás iránt elkötelezettek mellett, a versenyzőknek is komoly inspirációt jelentett a vasárnapi rendezvény.

Swietelsky-Haladás VSE – Aramis SE 8:1 (5:1)

A friss kupagyőztes, szombathelyi futsal csapat, hazai pályán fogadta az Aramis gárdáját a bajnokság 17. fordulójában. A vasi csapat először lépett hazai pályán parkettre a Magyar Kupa első hely megszerzése óta. Szép számú közönség érkezett megnézni, bíztatni és ünnepelni a csapatunkat. A fiúk kiszolgálták a nézőiket, megérdemelten, magabiztosan nyerték meg a találkozót. A szurkolók láthattak 8 gólt a zöld-fehérektől! Ezzel a győzelemmel a Hali a 3. helyre lépett előre a tabellán az alapszakaszban, amiből már csak egy mérkőzés van hátra! Gratulálunk a szombathelyieknek! Hajrá Hali!

                        

Go to top