Szakosztályok

NB I-es futsalcsapatunk menetrendje a felsőházi rájátszásban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kialakította az egész országot lefedő, megyei és régiós utánpótlásképző-centrumok hálózatának rendszerét, amelyben a meglévő sportszervezeteket különböző képzési szintekre sorolta be.

A téli szünet után megkezdte serdülő kézilabdacsapatunk is a tavaszi szezon mérkőzéseit. Mátés István tanítványai utoljára november 13-án játszott bajnoki fordulót, az év első összecsapásán pedig győzelemmel folytattuk a bajnokságot.

Tatabányán nyert 3:0-ra Mucsi Péter együttese az alapszakasz utolsó fordulójában, így optimistán készülhet a felsőházi rájátszásra, amit február 20-án, szombaton 17 órakor a Palota elleni hazai összecsapással kezd meg.

Az NB I-es futsal-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában ugyan 2–1-re kikapott erősen tartalékos összetételben felálló csapatunk az Újpest otthonában, ám így is az első helyről kezdheti majd vasárnap 16 óra 45 perckor a Kecskemét ellen a felsőházi rájátszást.

A jelenlegi helyzet alapján a Haladás VSE sportolói közül Gyürüs Barbara és Boros Viktória utazhat a moszkvai felnőtt kontinensvetélkedésre. Az Európa-bajnokságot a tervek szerint április 3-a és 11-e között rendezik meg az orosz fővárosban.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top