Szakosztályok

Címvédő futsalcsapatunk 4-2-re győzte le az Újpestet a felső-házi rájátszás második fordulójában. Az első félidőben Hajmási Milán, Vatamaniuc-Bartha Dávid és Dróth Zoltán is betalált, valamint Alasztics Marcell hálója is érintetlen maradt; a párharc végeredménye pedig csapatkapitányunk második góljával alakult ki.

Utánpótláskorú labdarúgóink közül U19-es és U14-es csapatunk is tétmérkőzésen lépett már pályára hétvégén.

Február 22-24. között Telkiben vesz részt közös programon az U19-es válogatott. Élvonalbeli csapatunkból hatan kaptak meghívót a háromnapos tréningre.

Holtversenyben a harmadik helyen végzett Rapport Richárd a FIDE Grand Prix 2022 első tornáján. Nemzetközi sakknagymesterünk helyezésével hét pontot gyűjtött a világbajnok-jelölti döntőért vívott küzdelemben, február végén pedig Belgrádban folytatja a sorozatot.

Élvonalbeli futsalcsapatunk a felső-házi rájátszás 2. fordulójában az Újpest gárdáját fogadja február 21-én, hétfő 18 óra 30 perckor a Haladás Sportkomplexumban.

Másodosztályú futsalcsapatunk lemásolta előző heti sikerét, és ismét 7-2-es győzelmet aratott a Haladás Sportkomplexumban. A Budapesti Atlétikai Klub ellen csapatkapitányunk, Vidák Balázs háromszor is eredményes volt, de Knizs Olivér is duplázott.

                        

Go to top