Szakosztályok

Egyik legnagyobb riválisunk otthonában, Pecölön játszott felnőtt labdarúgócsapatunk 0-0-ás derbit. Ez a mérkőzés egyben a bajnoki cím felé vezető út egyik legfontosabb állomása is volt, hiszen a hátralévő két fordulóban a csodánál is több kellene vetélytársunknak ahhoz, hogy beérjen minket.

Június 9-én, szerdán 19 órakor kerül megrendezésre a bajnoki címért folytatott Berettyóújfalu elleni párharc 4. fordulója a Haladás Sportkomplexumban. A védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a lelátóról is szurkolhatnak csapatunknak.

Az NB I.-es futsalbajnokság döntőjének 3. fordulójában 5-3-as vereséget szenvedtünk a Berettyóújfalu gárdája ellen. A második játékrészben szinte végig emberfölénnyel támadtunk, melynek eredményeképp Vas Ádám duplájával megnyertük a félidőt, míg fiatal kapusunk, Homlok Levente tíz percen át őrizte remekül hálónkat.

Megyei másodosztályban szereplő csapatunkat 6-1-re múlta felül a Vas megyei Magyar Kupa döntőjében az I. osztály bajnokcsapata, a Sárvár FC. A Halmosi Zoltán nevét viselő hétfordulós versenysorozatban a második helyen végzett együttesünk.

Egy hét leforgása alatt már második alkalommal mérte össze tudását csapatunk a Rákospalota együttesével a férfi futsal NB II. felső-házi rájátszásában. Mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek, de a nagyobb rutin és a kapu előtti pontosság a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét.

Fotó: Nagy Jácint

Fotó: Nagy Jácint

A bajnoki címért folytatott küzdelem második mérkőzésén is három góllal múltuk felül a Berettyóújfalu csapatát. A Haladás Sportkomplexum zsúfolásig megtelt, szurkolóink nagyszerű hangulatot teremtettek, csapatunk pedig lehengerlő játékkal 5-2-re győzte le riválisát.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top