A Haladás VSE számára sosem volt igazán probléma forrása az állandó mérkőzéshelyszínek kiválasztása. A múlt héten átadott minden igényt kielégítő multifunkcionális sportcsarnok azonban új dimenzióba emelheti a régi otthonára egy ideje már ácsingózó egyesületet.  A szombathelyi mérkőzések a játékosok és a szurkolók számára is fontos tehermentesítést jelentenek, a megyeszékhely csapata pedig igazán abban a városban érezheti otthon magát, ahova anyaegyesületének múlta predesztinálja.  A felnőtt csapatok kirakata mögött azonban vasakarat húzódik, mert a Haladás VSE az utánpótlás-nevelésben kíván igazán nagyot robbantani. 

Korábban is többször beszámoltunk róla, hogy a lehetőségeink bővülésével egyenesen arányosan nő a gyermeklétszám is, hétről-hétre egyre több fiatal kergeti a labdát a város hiteles csapatában. A frissen felhúzott sportcsarnok vonzereje nem feltétlenül csak a másodosztályban vitézkedő kézilabda gárdát lengi majd át, sokkal nagyobb lehetőségeket rejt a fiatal felnövő generációk tekintetében.

A kézilabdasportág az elmúlt évtizedekben fényéveket fejlődött: a felgyorsult játék, a mindent elsöprő látványosság, és a végletekig tudományos alapokon nyugvó játékosnevelés manapaság már feltételrendszerében is visszatükrözi a fenti kívánalmakat.  2017-ben bagóért már nem lehet modern technikai eszközöket, strapabíró felszereléseket, teljesítménymérő módszereket, stabil orvosi hátteret biztosítani. Haladni kell a korral, haladni kell a kívánalmakkal.  A Haladás VSE hagyományosan a helyi fiatalokra építene, még akkor is, ha az ifjú játékosok felnőtté válásának számos buktatója van, és inkább rögös semmint kitaposott útnak számít. 

A női sportág múltja, a szakmai háttere lehetőséget biztosít a megfelelő neveléshez, ehhez azonban hosszútávú stratégiai koncepció szükséges.  A fiatalságba történő invesztálás nem azonnal kifizetődő, gyakorta nem is annyira látványos, mint a tűzoltásnak számító kész játékosok hadrendbe állítása. A folyamatban az azonnali anyagi érdekeltség miatt kevés együttes szagol bele igazán, Szombathelyen azonban az utánpótláson van elsődlegesen a hangsúly.

A Haladás VSE számára szárnyakat adhat a friss sportkomplexum, hiszen a megyéhez ezer szállal kötődő szülők nem pusztán csak az egyesület hírnevét veszik górcső alá, a választási szempontok között a 21. századi feltételek is minden bizonnyal jelen lesznek majd.  Tudvalevő, hogy manapság a szelektálási szempontok között éllovas a kifogástalan szakmai környezet, mely alapvetően az ott dogozó edzői/nevelői gárda és a dologi feltételek előremutató koktélja kell, hogy legyen.  

Az új sportkomplexum olyan otthona lehet a szombathelyi kézlabdának, amely generációk sokaságának jelenthet majd egyszerre versenysportra történő nevelést vagy éppenséggel egészséges életmódra történő ösztökélést.  A Haladás hosszútávon szeretne meghatározó tényező lenni a honi sportéletben, ezt azonban nem instant vásárlásokkal, a régióról korábban alig halló légiósokkal vagy éppenséggel levitézlett veterán játékosokkal kívánja tető alá hozni. A jövő az utánpótlásé és a koncepcionális nevelésé.  A Haladás VSE nemzetközi pályára állhat, ha és amennyiben nem sajnál azokra koncentrálni, akik az egyesület jövőjét jelenthetik.

 

Serdülő, ifjúsági és utánpótláscsapatainkban cseperedő sportolóink végre belekóstolhatnak az igazán professzionális körülményekbe.  A recept most már adott, a jelen a megvalósítás jegyében működik.  Szombathelyen van igény minőségi sportolásra, de ennek az ára a türelem illetve a jövőbe vetett bizalom.  A ház megfelelően előrelátó alapozás nélkül fabatkát sem ér. Nincs ez másképpen a sportban sem.

A felépülő sportcsarnokról ifjúsági játékosaink sem rejtették véka alá véleményüket.  A kézilabda ifjúsági csapat egyik motorjának számító, a sérüléséből felépülő Németh Fanni az alábbiként gondolkodik a megújult lehetőségekről.

„Régóta egybeforrt a Haladás neve, és Szombathely városa. Jó érzés egy olyan egyesület tagja lenni, ahol már olimpiai bajnok is edzett. Reményeim szerint az új csarnok vonzza majd a nézőket a hazai mérkőzésekre, a frissen felavatott pályán népesebb közönséggel, új felszerelésekkel nekünk is könnyebb lesz dolgozni. Bízom benne, hogy a lehető legjobb helyen végzünk az idei szezonban.”

A bajnokságban eddig kiválóan muzsikáló, szintén kézilabda játékos, Horváth Hanna is nyilatkozott honlapunknak. A remek átlövéseiről ismert játékos egyesek szerint már a felnőtt csapat gondolatával is kacérkodhatna.

„Szeretek a Haladásban játszani, mert az a véleményem, hogy egy nagyon jó kis csapat kezd összekovácsolódni. Idén sokat vagyok játékban, élvezem az edzőm bizalmát, és próbálok lehetőségeim szerint legjobban élni a mérkőzéseken kapott játékpercekkel. Az új csarnok nyilván egy nagy löketet ad mindenkinek, nagyon jó érzés abban a tudatban lenni, hogy itt fogjuk a meccseinket játszani. Próbálunk minél jobb helyezést elérni. A cél továbbra is a bennmaradás, ha odatesszük magunkat mindez megvalósulhat."

Az ifjúsági csapat irányítója, a villámléptű Szekeres Szederke alappillérnek számít valamennyi mérkőzésen. A főként támadásokban jeleskedő sportoló szintén várakozással tekint a jövőbe.

„A Haladás számomra egy nagycsalád, ahol jó a hangulat és a lányokkal mindig együtt küzdünk a kitűzött célokért.  Nem kétséges, az új csarnok az új otthonunk is lesz. Stabil biztos hely, nagy kedvvel végezzük majd a napi edzésmunkát. Nagyon szeretném, és bízom abban, hogy az idei szezonban a középmezőnyhöz, vagy legalább a középmezőny aljához közel tudunk majd végezni. Az új csarnokban ez megvalósulhat” 

Fotó: Tumbász Hédi, Sportkomplexum hivatalos oldala

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top