A MOL – Új Európa Alapítvány a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Sportügynökséggel együttműködésben országos, nyílt, nyilvános pályázatot hirdet 18-22 éves, magyar állampolgársággal rendelkező sportolók részére, akik középiskolai vagy felsőoktatási tanulmányaik folytatása mellett országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el, és továbbra is céljaik között szerepel a szakmai fejlődésük, valamint sportkarrierjük hosszútávú építése.

A MOL – Új Európa Alapítvány (a továbbiakban: „Alapítvány”) a közfeladatai, illetve közérdekű céljainak hatékony megvalósítása során kiemelten fontosnak tartja a jogszabályban, illetve az Alapítvány alapító okiratában és támogatási politikájában meghatározott célokhoz kapcsolódóan a tehetséggondozást, a kiemelkedően tehetséges gyermekek, fiatalok támogatását a sport területén.

A pályázati kiírás erre a linkre kattintva található: https://bit.ly/3sU2g2O

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 15
2. Futsal Veszprém 13
3. Nyírbátori SC 10
4. SG Kecskeméti Futsal 9
5. MVFC Berettyóújfalu 7
6. Újpest FC-220VOLT 7
7. Maglódi TC 7
8. DEAC 6
9. A Studio Nyíregyháza 5
10. Aramis SE 4
11. PTE-PEAC 1
12. Magyar Futsal Akadémia 0
Go to top