Kemény Dávid a dobogó harmadik fokára állhatott fel a korosztályos cselgáncsozók Atom Kupáján, melyet Pakson rendeztek meg. Gadó Dominik pedig egy hetedik helyezést gyűjtött be kategóriájában. 

Immár 38. alkalommal rendezték meg Pakson hazánk egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő nemzetközi utánpótlás judoversenyét, az Atom Kupát, melyen idén közel 100 egyesület, több mint 750 sportolója lépett tatamira. A Haladás VSE színeit két versenyző képviselte.

Közülük Kemény Dávid szerepelt jobban, aki a Diák „B” korcsoport 41 kilogrammos súlycsoportjában szerepelt. A szombathelyi versenyző picit hullámzó teljesítménnyel jutott el a bronzmeccsig, melyen ipponnal győzte le ceglédi ellenfelét és így a harmadik helyen végzett.

A nem rég súlycsoport váltáson átesett Gadó Dominik ugyanebben a kategóriában a 35 kilósok között lépett szőnyegre és a hetedik helyezést szerezte meg.

- Összességében elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, bár Dominik picit izgult, így nem tudta kihozni magából a maximumot. Dávid viszont a várakozásoknak megfelelően szerepelt. Folytatjuk a munkát, készülünk a további feladatokra, főként az országos bajnokságra, melyről szintén éremmel szeretnénk hazatérni – adott összegzést Antoni Zoltán edző, a Haladás VSE judoszakosztályának vezetője.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top