Hosszú, de eredményes felkészülési időszakon vannak túl egyesületünk atlétái, akik gőzerővel tréningeznek a kecskeméti szezonnyitóra. Szakosztályvezetőnket kérdeztük sportolóink felkészüléséről és programjáról. A Boda Boldizsárral készült interjúnkból az is kiderül, hogy kik okozhatnak meglepetést a Haladás VSE szurkolóinknak a pályán.

Meglehetősen hektikus év van atlétika szakosztályunk mögött is. A koronavírus-járvány a felkészülési időszak mellett ennek a sportágnak a versenynaptárát is alaposan átírta, emiatt megváltozott ütemben dolgozhattak sportolóink. Boda Boldizsár irányításával készülő versenyzőink már a közelgő tavaszi idény nyitányára helyezik a hangsúlyt. Szakosztályunk vezetőjével a versenynaptár feszített menetrendje mellett esélyt is latolgattunk.

- Egy nagyon hosszúra nyúlt, de annál eredményesebb felkészülés hajrájában vagyunk. A sérülések mellett a pandémia is okozott nehézségeket, de szerencsénkre a Haladás Sportkomplexum 21. századi felszereltségnek köszönhetően alternatív megoldásokat is nyújtott számunkra. A futófolyosót szinte állandó jelleggel, teljes kihasználtsággal vehették igénybe a sportolók, így joggal vagyunk optimisták a jövőt illetően - osztotta meg gondolatait Boda Boldizsár.

Versenyzőink a téli időszakot intenzív alapozással töltötték, ezekben a hetekben pedig a megfelelő erőállapoton túli finomhangolásoké a főszerep. A startpisztoly dörrenésére sem kell sokat várni, hiszen május 8-án, Kecskeméten kezdődik az évad, ahol a váltók számára kiírt országos bajnokságon két versenyszámban, két korosztállyal veszünk részt.

- Nagy reményeket fűzünk a 4x400-as és 4x100-as ifjúsági, illetve juniorváltókhoz, remekül halad a felkészülésük, mindent megtesznek azért, hogy ezt a versenyen is be tudják bizonyítani. Egy héttel később Győrben, az országos csapatbajnokságra 20 sportolónkat neveztük és a Keszthelyi VDSE-vel karöltve indulunk több számban is, szeretnénk minél többen a fináléba jutást kivívni - adott bizakodásának hangot a tréner.

Bizonyításra bőven lesz lehetősége egyesületünk versenyzőinek, hiszen júniusban korosztályos és felnőtt OB-t is rendeznek. S bár a naptár az atlétikai szövetség által folyamatosan frissül, előreláthatólag szeptemberig heti, kétheti rendszerességgel rendeznek versenyeket.

- Úgy érzem, hogy nagyon jó idénynek nézünk elébe. Több olyan fiatal ugorhat szintet, akik jelenleg ifjúsági vagy juniorkorúak. Ennek ellenére akár a felnőtt országos bajnokságon is érmes reményekkel várhatják az erőpróbát a korosztályos bajnokság mellett. Iker Natália, Varga Eszter, Bartalos Dávid, Barbalics Bálint, Németh Bence, Németh Mihály Márk és Bartalos Dávid is kellemes meglepetéseket okozhatnak a szombathelyi egyesület szurkolóinak - mesélte reménykedve Boda Boldizsár.

 

Haladás VSE atlétika szakosztályának tervezett programja:

 

2021. május 8. Váltófutó Magyar Bajnokság 2021 (Kecskemét)

4x400 m junior: Boda Huba, Németh Mihály Márk, Németh Bence, Barbalics Bálint

4x400 m ifjúsági: Lőczi Balázs, Csöglei Patrik, Béres Milán, Horváth Ákos

4x100 m junior: Barbalics Bálint, Poór Gergő, Németh Bence, Németh Mihály Márk

4x100 m ifjúsági: Boda Huba, Csöglei Patrik, Lőczi Balázs, Béres Milán

 

2021. május 15-16. Atlétikai Magyar Csapatbajnokság Elődöntő 2021 Nyugati Csoport (Győr)

Babócsi Júlia: 200 m

Barbalics Bálint: 100 m, 200 m, 4x100 m

Bartalos Dávid: 110 m gát, hármasugrás

Béres Milán: 800 m

Boda Huba: 200 m, 400 m, 4x400 m

Csarnai Dániel: 100 m

Csöglei Patrik: 100 m, 200 m

Horváth Ákos: 800 m

Iker Natália: 3000 m, akadály

Kótai Gábor: magasugrás

Lőczi Balázs: 200 m

Németh Bence: 200 m, 400 m, 4x400 m

Papp Bence: 100 m, 200 m, 4x100 m

Poór Gergő: 100 m, 200 m, 4x100 m

Sámson Petra: 100 m, 200 m, 4x100 m

Sárközi Tírza: 100 m, 200 m

Tóth Enikő: 100 m, 200 m, 4x100 m

Varga Eszter: 100 gát, 4x100 m

Varga Nikolett: távolugrás, hármasugrás

Boda Boldizsár: 4x400 m

 

2021. május 22-23. Budapest OPEN és VIII. Schulek Ágoston Emlékverseny (Budapest)

Boda Huba: 400 m

Németh Bence: 400 m

Barbalics Bálint: 200 m

Bartalos Dávid: 110 m gát, hármasugrás

 

2021. június 6. Balaton Bajnokság (Pápa)

Versenykiírás a későbbiekben: https://atletika.hu/hu/verseny/balaton-bajnoksag-2

 

2021. június 12-13. U23 és U20 Atlétikai Magyar Bajnokság (Miskolc)

Béres Milán: 800 m

Boda Huba: 200 m, 400 m, 4x400

Babócsi Júlia: 100 m, 200 m

Barbalics Bálint: 100 m, 200 m, 4x400 m

Béres Milán: 800 m

Csarnai Dániel: 100 m, 200 m 4x100 m

Csöglei Patrik: 100 m, 200 m 4x100 m

Horváth Ákos: 800 m

Iker Natália: 3000 m, akadály

Lőczi Balázs: 200 m, 400 m, 4x400

Németh Bence: 200 m, 400 m, 4x400

Németh Mihály Márk: 400 m, 800 m

Poór Gergő: 100 m, 200 m 4x100 m

Sámson Petra: 200 m, 400 m

Sárközi Tírza: 100 m

Tóth Enikő: 100 m

Varga Eszter: 100 m gát

 

2021. június 15. Vidékbajnokság (Zalaegerszeg)

Versenykiírás a későbbiekben: https://atletika.hu/hu/verseny/videkbajnoksag-0

Gróf Richárdot, Kismarosi Dórát és Róka Borát tervezzük nevezni.

 

2021. június 19. Honvéd Kupa (Budapest)

Versenykiírás a későbbiekben: https://atletika.hu/hu/verseny/honved-kupa

 

2021. június 26-27. 126. Atlétikai Magyar Bajnokság (Debrecen)

Aki teljesíti a versenykiírás szintjét, indulási jogot szerezhet. Nevezés a későbbiekben.

 

2021. augusztus 7-8. U18 Atlétikai Magyar Bajnokság (Szekszárd)

Béres Milán: 400 m, 800 m

Boda Huba: 400 m

Csarnai Dániel: 100 m, 200 m

Csöglei Patrik: 200 m, 400 m

Horváth Ákos: 400 m, 800 m

Iker Natália: 3000 m, akadály

Lőczi Balázs: 200 m, 400m

Sárközi Tírza: 100 m

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Futsal Veszprém 16
2. MVFC Berettyóújfalu 15
3. Aramis SE 15
4. SG Kecskeméti Futsal 13
5. DEAC 11
6. Haladás VSE 10
7. Újpest FC-220VOLT 7
8. A Studio Nyíregyháza 6
9. Magyar Futsal Akadémia 6
10. Nyírbátori SC 3
11. ELTE-BEAC 1
12. Rubeola FC 1
Go to top