V. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny

2016.03.19-én került megrendezésre az V. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny. A Haladás Súlyemelő Szakosztályát 15 versenyző képviselte. Márkus Erzsébet és Antalovits Ferenc tanítványai nagyon szép eredményeket értek el. Az ország több pontjáról; Kecskemétről, Ózdról, Pécsről, Tatabányáról, Iregszemcséről, Zalaegerszegről, Oroszlányról, Kisbérről, Budapestről és Szegedről is érkeztek versenyzők.

Reggel a férfi serdülő, ifi, és junior korcsoportok indultak, itt összesen 19 versenyző lépett dobogóra. A verseny előtt díjazásban részesültek volt súlyemelők, akik a mai napig nagyban segítik a Magyar Súlyemelést: Törökné Dankó Ilona, Koós Veronika, Rehus Uzor György. Fél 1-kor kezdődött az ünnepélyes megnyitó, melyen részt vettek Tóth Géza lányai, Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester, Horváth Norbert a Haladás VSE ügyvezető igazgatója és Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke. A megnyitó után következett a hölgyek versenye, itt indult az összes női korcsoport, 22 versenyző lépett dobogóra. A hölgyek versenye után a férfi felnőtt korcsoport következett, 15 indulóval. A Haladás VSE Súlyemelő Szakosztály versenyzőinek eredményei: Női ifjúsági 58 kg: Márkus Viktória (Szakítás: 32kg, Lökés: 46kg) 1. hely Női serdülő +63kg: Boros Viktória (Szakítás: 63kg, Lökés: 80kg) 1. hely Női junior 69kg: Polgár Mirjam (Szakítás: 75kg, Lökés: 94kg) 1. hely Női junior 69kg: Pócs Réka (Szakítás: 53kg, Lökés: 77kg) 2. hely Női junior +75kg: Gyürüs Barbara (Szakítás: 80kg, Lökés: 100kg) 1. hely Női junior +75kg: Sipőcz Melitta (Szakítás: 57kg, Lökés: 77kg) 3. hely Női felnőtt 63kg: Geröly Lilla (Szakítás: 60kg, Lökés: 73kg) 3. hely Női felnőtt +75kg: Bazsó Bianka (Szakítás: 92kg, Lökés: 110kg) 1. hely Férfi serdülő 50kg: Lázár Dominik (Szakítás: 35kg, Lökés: 48kg) 2.hely Férfi serdülő 69kg: Németh Dávid László (Szakítás: 70kg, Lökés: 80kg) 2.hely Férfi ifjúsági 85kg: Raáb Dominik (Szakítás: 70kg, Lökés: 90kg) 4. hely Férfi junior 77kg: Szélinger Dániel (Szakítás: 95kg, Lökés: 120kg) 3. hely Férfi junior 85kg: Varga Norbert Tamás (Szakítás: 100kg, Lökés: 110kg) 2. hely Férfi felnőtt 62kg: Mező Gábor (Szakítás: 70kg, Lökés: 90kg) 2. hely Férfi felnőtt 77kg: Uri Tibor (Szakítás: 113kg, Lökés: 130kg) 1. hely Nőknél a 3 abszolút legjobb: 1. Nagy Nikoletta (Ózd) 2. Jung Beáta (BKV) 3. Bazsó Bianka (HVSE) Férfiaknál a 3 abszolút legjobb: 1. Gyurkovics Ferenc (Pécs) 2. Soóky Gergely (Rekard) 3. Vaspöri Gábor (Kecskemét)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top