Felemás mérleggel tudta le az elmúlt hét két mérkőzését női ifjúsági kézilabdacsapatunk. Mátés István tanítványai saját korosztályuk másodosztályú bajnokságában nyertek, ám a Zala megyei felnőtt pontvadászatban elveszítették veretlenségüket.
Százszázalékos mutatóval, ám néhány hiányzó kulcsjátékosa nélkül érkezett Zalaegerszegre a Zala megyei felnőtt bajnokság listavezetője, a Haladás VSE. Fiataljaink gyengénk kezdtek és az ezüstérmes pozícióban állomásozó hazaiak a 15. percben már 10:4-re vezettek. Ezt követően azonban elkapták a fonalat Bogáth Petráék és a szünetig alaposan fel is zárkóztak.
A 14:12-es állásról kezdődő második félidő elején egyenlítettek a mieink és még a 45. percben is egál, 19:19 állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban a hazaiak repesztettek egy 5:0-ás szakaszt, amivel el is döntötték a derbi sorsát.
A csapatunk ugyan elszenvedte első vereségét a bajnokságban, ám így is négypontos előnnyel áll a tabella élén.
Az Ifjúsági bajnokság 15. játéknapján a mieink a sereghajtó Budaörs otthonában szerepeltek és csupán az első percek hoztak komolyabb csatát, ám 3:3-as állás után Horváth Hannáék elhúztak és már a félidőben is nyolc találattal jártak előrébb.
Térfélcserét követően csupán az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyernek Mátés István tanítványai. A vége kereken húszgólos Hali-siker lett.
Mátés István edző: - Az egerszegiek ellen mélyen a tudása alatt játszott a csapatunk, ezért nem is lehetett más a vége, mint vereség. Budaörsön viszont profi módon hoztuk a kötelező győzelmet. Remélem ezzel a sikerrel visszatalálunk a helyes útra, melyen az ősszel is jártunk.
Zala megyei felnőtt bajnokság 9. forduló:
Egerszegi KK-Haladás VSE 27:22 (14:12)
Zalaegerszeg, vezette: Erdélyi, Szűcs
Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 6, Szekeres Szederke 2, Szár Dzsenifer, Falussy Flóra, Sulyok Csenge, Nyári Luca Sára 3. Csere: Horváth Hanna 8/3, Gyallai Virág 1, Szabó Katalin 1, Horváth Angéla 1. Edző: Mátés István
Hétméteres: 1/1 illetve 3/3
Kiállítás: 0 perc illetve 2 perc
Ifjúsági II. osztály, Nyugati-csoport 15. forduló:
Moyra-Budaörs Handbal II.-Haladás VSE 19:39 (11:19)
Budaörs, vezette: Barabás, Lázár
Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 3, Szekeres Szederke 2, Szár Dzsenifer, Falussy Flóra 1, Tóth Vivien 7, Nyári Luca Sára 6. Csere: Horváth Hanna 14/2, Sulyok Csenge 2, Gyallai Virág 3, Szabó Katalin 1, Breznovits Karola, Horváth Angéla. Edző: Mátés István
Büntető: 7/5 illetve 2/2
Kiállítás: 0 perc illetve 6 perc