A 16 gólt szerző Kecskés Noémi vezérletével 34:30 arányú győzelmet aratott a DKKA együttese a Haladás VSE otthonában az ifjúsági II. osztályú női kézilabda-bajnokság Nyugati-csoportjának 8. fordulójában.

Nem várt könnyű feladat a Haladásra, ugyanis a Dunaújváros olyan játékosokkal érkezett, akik a serdülő I. osztályban a bajnoki címért harcolnak. A vasiaknál viszont felgyógyultak a betegek és felépültek a sérültek, így a csapatkapitány Horváth Hanna is Mátés István rendelkezésére állt.

A derbi elején szinte nem is töltöttek a csapatok, hanem csak tüzeltek, ebből pedig a Hali jött ki jobban: a hazaiak a 11. percben 9:7-re vezettek. Ezt követően viszont a szombathelyiek hibáit kihasználva 11:9-re fordítottak a Duna-partiak. Ezt az előnyt pedig a szünetig még növelni is tudták.

A 17:14-es DKKA-vezetésről induló második játékrészt is a vasi zöld-fehérek kezdték jobban, akik a 40. percben 21:21-nél beérték ellenfelüket. A folytatásban viszont jött az összesen 16 gólig jutó Kecskés Noémi és vezérletével a dunaújvárosi fiatalok 34:30-ra megnyerték a szabályos gólesőt hozó összecsapást.

Mátés István: - Jó védekezés nélkül ezen a szinten egy jó csapat ellen nem lehet nyerni. Mondhatni, egy ember vert meg bennünket. Bármivel is próbálkoztunk, megoldhatatlan feladatot jelentett a számunkra a semlegesítése.

Haladás VSE-Dunaújvárosi KKA 30:34 (14:17)

Szombathely, vezette: Atyimov, Jáger

Haladás VSE: Németh Janka – Horváth Hanna 11/4, Szekeres Szederke 4, Dobos Dorka 5, Szár Dzsenifer 1, Tóth Vivien 3, Nyári Luca Sára 3. Csere: Gyallai Virág 1, Falussy Flóra 2, Sulyok Csenge, Bogáth Petra, Breznovits Karola, Horváth Angéla. Edző: Mátés István

Hétméteres: 5/4 illetve 1/1

Kiállítás: 8 perc illetve 8 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top