A Szekszárd legyőzése után a bombaerős Dorog otthonában már vereséget szenvedett az ifjúsági II. osztály Nyugati-csoportjában szereplő leány kézilabdacsapatunk.

Minden kétséget kizáróan a csoport egyik, ha nem a legerőbb együttesének vendégeként léptek pályára Mátés István tanítványai. A Dorog gárdájában öt olyan játékos szerepelt, aki a klub NB I/B-ben játszó felnőtt csapatának is meghatározó tagja. Ennek ellenére kifejezetten bátran, megilletődöttség nélkül kezdtek a vasi zöld-fehérek és a 14. percben még 7:6-ra vezettek. A folytatásban viszont átvették az irányítást a hazaiak, akik gyors indításokból szerzett góljaiknak köszönhetően a félidőben már hét találattal jártak előrébb. A 17:10-ás állásról induló második játékrészben pedig még folyamatosan növelni is tudták az előnyüket és végül 34:18 arányban megnyerték a találkozót.

Mátés István edző: - Talán az egész bajnokság legnehezebb feladata várt ránk Dorogon, mivel egy bombaerős gárda vendégeként kellett pályára lépnünk. Az első negyedórában nyújtott teljesítményünkkel elégedett vagyok, az mindenképpen bíztató lehet a jövőre nézve. Amúgy papírforma eredmény született. Kijött a két csapat közötti tudásbeli és korbeli különbség. Tragédia nem történt, dolgozunk tovább.

Dorogi SE-Haladás VSE 34:18 (17:10)

Dorog, vezette: Holman, Rubint

Haladás VSE: Németh Janka – Dobos Dorka 3, Horváth Hanna 6, Szekeres Szederke 1, Sulyok Csenge 1, Tóth Vivien 2, Nyári Luca. Csere: Falussy Flóra 1, Gyallai Virág 2, Szabó Katalin 1, Bogáth Petra 1, Breznovits Karola. Edző: Mátés István

7 méteresek: 5/4 illetve 2/0

Kiállítások 4 perc illetve 8 perc

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top