Az előző szezon aranyérmese, a Szekszárdi FGKC elleni 24:20-as sikerrel kezdte meg a 2019-2020-as pontvadászatot a női ifjúsági II. osztály Nyugati-csoportjában szereplő kézilabdacsapatunk.
Rögtön a bajnokság nyitófordulójában egy kifejezetten kemény rivális látogatott Szombathelyre. A bajnoki címvédő szekszárdiak ellen nem is sikerült az első félidőben előnyt kiharcolnia Mátés István együttesének. A küzdő felek végig fej fej mellett haladva 10:10 arányú döntetlennél vonultak szünetre.
Térfélcserét követően viszont villámgyorsan elléptek a vasi zöld-fehérek 3 góllal és ezt az előnyt a folytatásban némileg még növelni is tudták. A mérkőzés végül 24:20-as Hali-sikerrel zárult. Azaz rendkívül jó rajtot vett együttesünk. Remélhetőleg szeptember 21-én szombaton a Dorogi SE otthonában ott folytatják Horváth Hannáék, ahol a Rohonci úti sportkomplexumban abbahagyták.
Mátés István: - A tavalyi bajnok ellen kezdtünk, bár az is tény, hogy azóta mind az ő, mind pedig a mi keretünk jelentős mértékben átalakult. Nálunk például a kezdőcsapatban négy olyan játékos is helyet kapott, aki most jött fel a serdülőktől. Ahogy vártuk kemény küzdelem volt egy erős ellenféllel. Az első félidőben a védekezésünk nem volt az igazi és támadásban is sokat hibáztunk. Szünet után gyorsan 3 gólos előnyt szereztünk, amit aztán jól „menedzseltünk”. Ehhez viszont az kellett, hogy a védekezésünk összeálljon és a támadójátékunk is hatékonyabb legyen. A dorogi meccsre nagyon készülünk, de sokat számít majd az, hogy a hazaiak milyen összeállításban szerepelnek, azaz hány 2000-es születésű játékost játszatnak majd vissza.
Haladás VSE-Szekszárdi FGKC 24:20 (10:10)
Szombathely, vezette: Mészáros D., Tóth J.
Haladás VSE: Németh Janka – Dobos Dorka 4, Horváth Hanna 7, Szekeres Szederke 2, Sulyok Csenge 3, Tóth Vivien 2, Nyári Luca 5. Csere: Németh Rebeka 1, Falussy Flóra, Gyallai Virág, Szabó Katalin, Bogáth Petra, Horváth Angéla. Edző: Mátés István