A harmadosztályban vitézkedő U 14-es csapatunk valamennyi mérkőzését megnyerte a vasárnap folyamán, idegenben sikerült a bravúr serdülő együttesünknek is. A felnőtt gárda Tatán megbotlott az újonc ellen, az ifjúsági alakulat pedig drámai mérkőzésen mindössze egy góllal maradt alul a Dorog korosztályos brigádjával szemben. A szezonkezdet paprikás mérkőzéseket hozott, jócskán akadt sikerélmény és kozmetikázni való egyaránt a következő fordulókra.
Nem tudta kifogni a szelet a Dorog vitorlájából felnőtt csapatunk, egy negyedórán keresztül sikerült csak a lányoknak megvalósítani a szakmai elképzeléseket a pályán. A sajátos játékvezetői felfogásban lejátszott találkozón elsősorban a puha védekezésnek és a technikai hibáknak köszönhetően nem sikerült tartósan lépést tartani a pályaválasztókkal szemben. Voltak periódusai a mérkőzésnek, amikor a felzárkózás látótávolságba kerül, ám ezen a napon ólomlábakon mozgott a csapat a jóval energikusabban kézilabdázó Doroggal szemben.
A szintén Tatán lejátszott ifjúsági mérkőzésen zöld-fehér alakulatunk csak a felkorbácsolt dramaturgiát hozó végjátékban maradt alul ellenfelével szemben, Németh Rebeka vezérletével egy időntúli szabaddobással még az egyenlítés is meglehetett volna. Egy hajszál hiányzott a papíron jobb játékerőt képviselő Dorog ellen, annál is inkább, mert alig egy hónapja a két korosztályos együttes már találkozott egymással. A Cell Cupon a Dorog nem hagyott túl sok kérdőjelet a végkifejletet illetően, vasárnap azonban a Haladás kézilabdázott magához képest jobban. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a nyáron igazolt Schuszter Nikolett.
Serdülőink a XVI.kerületi KMSE otthonában vizitáltak Kistarcsán, az első félidei hengernek köszönhetően kis túlzással harminc perc alatt eldöntötték a mérkőzést. A hét gólos különbség nem is igazán fémjelezte a két együttes közötti sebességbeli szakadékot. A második játékrészben tovább nyílt az olló, magabiztos győzelemmel zárt a Szombathelyi Haladás.
Két tükörsima győzelemmel rajtolt U14-es leánycsapatunk is a harmadosztály Tóth László régió névre elkeresztelt versengésében. A Sárvár és a Kőszeg sem tudott érdemben ellenállni, így nagyon hamar kirajzolódott a gyermekbajnokságban a Haladás erőfölénye. Mindkét mérkőzésen több meghatározó teljesítmény is akadt, a nevezett keret valamennyi kézilabdázója játéklehetőséget kapott. A bajnokságban kimondottan az a cél, hogy a dobogó legfelső fokán landoljon a zöld-fehér alakulat.
Eredmények:
Felnőtt női NB/1 B –nyugat
Dorogi ESE- Szombathelyi Haladás 27:23 (16:11)
Szombathelyi Haladás: Tömő- Freiberger 2, Majoros, Gősi, Kovács Sz. 4, Mórocz 3, Kiss 1
Csere: Schuszter, Kozma 3, Horváth H, Büki, Szekeres, Németh R. , Pap M. 7, Rábai 3, Mérő
Vezetőedző: Berendi Antal
Edző: Mátés István
Ifjúsági II. osztály- nyugat
Dorogi ESE- Szombathelyi Haladás 31:30 (15:15)
Gólszerzők: Horváth H. 10, Schuszter N. 9, Bársony 2, Horváth A. 1, Szabó 2, Szekeres 1, Németh N. 4 , Nyári 1
Edző: Mátés István
Leány serdülő II. osztály- nyugat
XVI.kerületi KMSE- Szombathelyi Haladás 19:25 (7: 14)
Kistarcsa Városi Sportközpont
Edző: Huszár Benjámin
Gyermekbajnokság, leány U 14 III. osztály Tóth László Régió
Sárvári Kinizsi SE- Szombathelyi Haladás 3:23 (0:9)
Gólszerzők: Vincze 4, Marton 1, Lakics 2, Farkas K 3, Huszár 1, Kondákor 1, Kuglics 1, Söptei 3, Török F. 4, Kovács V. 3
Edző: Huszár Benjamin
Szombathelyi Haladás- UFC Kőszeg 33:9 (16:4)
Gólszerzők: Söptei 8, Kuglics 4, Kondákor 3, Huszár 2, Farkas K. 1, Lakics 6, Vida 3, Szalai-Horváth 1, Breznovits 2, Vincze 3
Edző: Huszár Benjamin