Közeleg a bajnoki rajt valamennyi korosztályunk számára, a célegyenesbe fordulva pedig már a felkészülési mérkőzések játszanak főszerepet. A keddi nap folyamán serdülő tornát rendeztünk a Haladás Sportkomplexumban, ahova a Mosonmagyaróvár egy, az Ikervár pedig két korosztályos csapatot delegált. Huszár Benjamin együttese egy magas hőfokú, kiélezett találkozót követően végül a bronzéremért játszhatott, ahol a Mosonmagyaróvár együttesét legyőzve a harmadik helyen landolt.
Nem született meglepetés a hétközi mini rendezvényen, hiszen a felkészülés során karakteres formát mutató ikervári együttes vihette el a kupát Szombathelyről. Serdülő csapatunk a későbbi győztest az első mérkőzésen igencsak megizzasztotta, az álmos kezdés után komoly második félidőt produkált a Hali. Tóth Vivien és Sulyok Csenge is kiválóan játszott, de abszolút dicsérhető volt a fiatalabbak szerepvállalása is. Mindössze egy hajszál választotta el a csapatot a finálétól, így végül a másik ágon alulmaradó Mosonmagyaróvárral csaptak össze Gyallai Virágék a bronzmérkőzésen. A hanságiak ellen magabiztosan játszott a Haladás, jól sültek a kezek, a szünetre megnyugtató előny birtokában vonulhattunk pihenőre. A második felvonásban a lélektani előny birtokában olajozottan működött a zöld-fehérek támadógépezete, hátul pedig kevés mozgásteret adtunk a vendégeknek. A harmadik helyezés szép eredmény, annál is inkább, mert kiváló együttesek bólintottak rá a meghívásra, az aktuálisan legerősebb kerettel nevezve. A döntőben ikervári testvérharcból a „B”-vel fémjelzett gárda került ki győztesen.
Eredmények:
Elődöntők:
Szombathelyi Haladás- Ikervár „B” 25: 26 (12:14)
Mosonmagyaróvár KC SE- Ikervár „A” 20:22 (11:10)
3. helyért:
Szombathelyi Haladás- Mosonmagyaróvár KC SE 22:13 (10:6)
Döntő:
Ikervár „B” – Ikervár „A” 39:19 (17:8)