Kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek a Haladás VSE kézilabda szakosztályának utánpótlás csapatai. A zöld-fehér klub számára a jövőbeli hozzáadott érték magas jelentőséggel bír, ezért az egyesület komoly erőforrásokat mozgósít a fiatalkorúak eredményes versenyeztetése érdekében.  A sporttal barátkozó palánták számára a stabil anyagi háttér, a felkészült szakembergárda, valamint a közösségi élmény egyaránt fontos vonzerőt jelent.  A Haladás évtizedekre visszanyúló tradicionális hírneve pedig tapinthatóan egyre több szülő érdeklődését kelti fel a klub szakmai tevékenysége iránt.

Nem titok, szeptembertől megnövekedett gyermekállomány tréningezik városunk patinás versenyistállójában. Mindennek ékes tanúbizonysága, hogy az elmúlt hetekben az utánpótlás gárdák remek eredményekkel büszkélkedhetnek. A már javában zajló korosztályos bajnokságokban több csapat is kiválóan szerepelt, azonban a felnőtt csapat sem maradt el a fiatalabb sportolóktól.
Kovács László sérülésekkel küzdő tanítványai egy szoros rangadón végül felülkerekedtek a Marcali gárdáján, egy igazi négypontos találkozón.  Az élet-halál harcot vívó Haladás csapatát egyre több szurkoló támogatja, a lányok pedig fergeteges atmoszférában léphetnek pályára minden hazai mérkőzésen.  A hatalmas lélekerőről tanúbizonyságot tevő felnőtt csapat ezúttal a szerencsével sem volt hadilábon, négygólos különbséggel sikerült átlépni riválisán.  A felnőtt lányokra a következő fordulóban egy kozármislenyi túra vár, mely minden bizonnyal látványos találkozó lesz.

Az ifjúsági csapat rohamléptekkel kezdte meg a felzárkózást, Huszár Benjamin tanítványai a korábbi fordulóban szervezett játékkal, végig dominálva a találkozót legyőzte a Csurgó gárdáját.  A héten az erőfeszítéseket kevésbé koronázta siker, a VKL SE Győr gárdája ellen a korábbi recept nem működött, az erősebb kerettel rendelkező vendégek végül diadalmaskodtak.

A serdülő csapat régóta kifejezetten eredményesen szerepel, fordulóról fordulóra remek játékkal megörvendeztetve a zöld-fehér szurkolókat.  A lelkes leányzókból álló gárda a kiélezett mezőnyben a tabella ötödik helyén rostokol, mindössze két pontra lemaradva a listavezető Győr AUDI ETO KC második együttesétől. A hétvégén, remek körülmények között, a Répcelaki Sportcsarnokban szikrázó teljesítménnyel megverték ellenfelüket. Mátés István növendéki kevés kérdőjelet hagytak a végkifejletet illetőleg, 18-8 arányban, tetemes különbséggel aratattak diadalt a VKL SE Győr együttese felett.  Ifjúsági csapatunk jövő héten Marcaliba látogat, egy minden bizonnyal küzdelmes találkozóra.  Az összecsapás tétje a lányok szemszögéből az ideiglenes dobogó megkaparintása.

Nemes küzdelemben, két árva góllal kapott ki U 13 leány csapatunk, amely azért is bravúrnak számít, mert Farkas Veronika játékosai jobbára egy életkorban magasabb, erősebb bajnokságba neveztek.  A Haladás VSE fiatal kézilabdázói végletekig kiélezett találkozón hajszál híján bravúrral végeztek, a rutinosabb Lébény azonban végül megnyerte a találkozót.  Míg sajnos  a győri ETO csapata is jobbnak bizonyult. Az első meccse után csapatunk egy jó hangulatú ebéddel várta a következő megmérettetést. A lányok közül Török Fanni és Kovács Virág ismét kiemelkedő produkciót nyújtott. Külön pikantéria, hogy a Répcelaki Sportarénában szervezett viadal, a versenybíróság tetszését is elnyerte, valamennyi szervező elégedetten nyilatkozott a korrekt lebonyolítást illetően. Ifjú titánjainkra október végén, Mosonmagyaróváron elsőként a listavezető Nemesvámos csapata vár majd.

Megsüvegelendő teljesítményt nyújtott a Falussyné Kertész Helga dirigálta U9-es fiú csapatunk is.  A jövő remélhetőleg nagy kézilabdázói Bükön mindhárom találkozón jobbnak bizonyultak ellenfelüknél.  A Haladás VSE kezdeményezése a fiú utánpótlásban egyedülálló, és hiánypótló, a srácok pedig igazán élvezik a kézilabdát, valamint a sportolási lehetőséget is.  A kis zöld-fehér „tappancsok” jelenthetik városunk leendő fiú szakágának jövőjét, ám már most méltán büszkék lehetnek teljesítményükre.

Eredmények:

Felnőtt: Szombathelyi Haladás - Marcali VSZSE 34:30

Ifjúsági: Szombathelyi Haladás - VKLSE Győr 19:37

Serdülő: Szombathelyi Haladás - VKLSE Győr 22:15

U13 Lány:

Győri Audi ETO KC II - Szombathelyi Haladás 23:14

Szombathelyi Haladás - Lébény SE 17:19

U9 Fiú:

Büki TK Lövő - Szombathelyi Haladás 10:12

Büki TK Csepreg - Szombathelyi Haladás 3:19

Büki TK Bő - Szombathelyi Haladás 0:26

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top