A hétvége nem telhetett el kézilabda nélkül. Csapatunk Csurgóra utazott, hogy lejátssza az utolsó szezonbeli mérkőzésüket. A tavaszi szezon nem a sikerektől volt hangos. Vereségekkel tarkítva és két döntetlennel készültünk a bajnokság utolsó megmérettetésére.

Csurgói NKC - Haladás VSE 28-36 (15-17)

Győzelemmel zártuk a szezon utolsó meccsét, így előreugrottunk a 12. helyre. Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, tele nehézségekkel és kudarcokkal, de ezt a meccset mindenképp hozni kellett. A 2 pont megszerzése elengedhetetlen volt a csapatunk számára, kellett már ez a győzelem a lányoknak, a csapatnak. Kicsit álmosan indult a mérkőzés, és az elején fej-fej mellett haladt a két a csapat. De a mieink a percek múlásával egyre jobban magukra találtak, és egy 12-4-s hajrával biztosították a kötelező győzelmet. A csurgói csapat a mérkőzés végéig már nem érte el zöld-fehéreket. 

A szezon végeztével az edzések még folytatódnak, és az idei év levezetése következik. 

Hamar Zoltán: "Örülök, hogy győzelemmel tudtuk befejezni ezt a szezont. Gratulálok a csapatnak. Bízunk a jövőben és a nyári pihenés mindenkinek jót fog tenni."

Kezdő csapat:

Márkus D. – kapus | Sebestyén N. 1 | Takács K. 9/5 | Szabó J. 3/1 | Hegedüs D. 10 |Hrabovszky H. 4/1 | Baranyai E. 1

Csere:

Dudora N. – kapus | Kiss N. 2 | Doncsecz D. 2/1 | Kaposvári A. 1 | Bolfán N. 3 | Gerencsér Zs. | Freiberger I. | Horváth H. | Szekeres Sz.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top