Szoros mérkőzésnek lehettünk tanúi a mai NB1/B-s kézilabda rangadón. Hazai pályán fogadtunk a Szentendre csapatát.

Haladás VSE – Szentendrei NKE 36:36 (18:19)

Nagy lendülettel esett egymásnak a két csapat. Az első percekben a domináltunk és több gólos különbségre is szert tettünk. De a 10. perctől kezdtük elveszteni az előnyünket és egyre közelebb került a másik együttes.

Az félidő végére fej-fej mellett haladt a két a csapat és a szünet előtt az ellenfél csak 1 góllal ment. A második félidő kicsit álmosan kezdődött, de hamar egymásra talált a két csapat és tovább pörgött az izgalmakkal teli mérkőzés. Egyik gól után következett a másik, láthatóan nem bírt egymással a két gárda. A meccs az utolsó percig kiélezett volt, és nem lehetett biztosra mondani, hogy kik viszik haza a győzelemért járó pontokat. Végül egy döntetlent sikerült játszanunk, ami talán a ki utat mutatja a sötét gödörből. Szép technikai elemeket és bravúros cselezéseket is beépítettünk a játékba, így szebbnél szebb gólok születtek a mérkőzés során.

Csapatunk végig koncentráltan és szigorúan játszott. Kevés hiba volt a játékunk során, de azokat is gyorsan korrigáltuk. Hegedüs Dorottya ismét hozta formáját és bomba lövésekkel támadta az ellenfél kapuját. Bízunk benne, hogy ez a mérkőzés az előszobája volt a győztes játéknak. Következő héten ismét idegenbe utaztunk Szekszárdra, ahol a fekete gólyák fogadják a mieinket.

Hamar Zoltán: „Most meg vagyok elégedve a csapattal, jól játszottunk és a támadásokat is szépen be tudtuk fejezni. Látszik, a lányokon, hogy nagyon akarják a győzelmet.”

Hrabovszky H. 7 | Takács K. 5 | Kaposvári A. 1 | Hegedüs D. 7 | Sebestyén N. 6 | Szabó J. 8 | Kiss N. 2

Junior:

Haladás VSE – Szentendrei NKE 25:36 (10:14)

Az ellenfelünk a mérkőzést megelőzően a tabella 8. helyét foglalta el, 9 győzelem 2 döntetlen és 9 vereség. Az őszi fordulóban 39:13-ra nyert a Szentendre. Hazai környezetben egész más volt a forgatókönyv. Küzdéssel és odafigyeléssel kezdtük a mérkőzést és ennek meg is lett az eredménye. A 20. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok. De két gyors indítást követően 4 gólra duzzadt a vendégek előnye.

Második félidő elején sikerült benn maradnunk az öltözőben. Ennek köszönhetően meglépett az ellenfél. Ezt a 7-8-9 gólos hátrányt sikerült tartanunk. (Végeredmény 25:36)

Takács András: “Számunkra egy jó mérkőzés volt hiszen 26 gólról feltudtunk jönni 11re. A lányok végig küzdötték a mérkőzést amíg az erejük bírták ! Egy kis felnőtt segítséggel ez a meccs talán meglehetett volna.”

NB1/B 20. forduló | Haladás VSE - Szentendrei NKE 16.00 Bük |

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top