Legutóbbi három mérkőzését ugyan elveszítették Mátés István tanítványai, ám a gárda még így is a középmezőnyben tanyázik, még pedig 8 pontos előnnyel a kiesés ellen küzdő csapatokkal szemben.
Zsinórban három meccsén maradt alul az U18-as I. osztály Nyugati-csoportjában szereplő férfi kézilabdacsapatunk. A mieink idegenben kaptak ki az UNI Győr, valamint a Budai Farkasok együtteseitől. A két derbi között pedig a NEKA nyert Szombathelyen. Mátés István legénysége mindhárom összecsapást jól kezdte: az első félidőket követően egyértelműen partiban voltunk az ellenféllel. Szünet után azonban rendre érvényesült a riválisok nagyobb rotációs lehetősége, „hosszabb” kispadja. A Haladás VSE így 9 fordulót követően 8 ponttal a tabella 8. helyén áll. A kiesés ellen küzdő Carbonex-Komló és PSN Pécsi Sportiskola pont nélkül áll a 11., illetve 12. pozícióban.
Férfi U18 I. osztály Nyugat 7. forduló:
Agrofeed UNI Győr – Haladás VSE 33–25 (13–10)
Haladás: Dömötör - Kuglics 4, Ladányi 1, Ködös 1, Mátés 3/1, Szűcs 4, Rákóczi 3. Csere: Szummer (kapus), Farkas L. 9/3, Tóth L., Németh M., Makkos.
Mátés István: „Egy erősebb csapat ellen léptünk pályára két hiányzóval. A mérkőzés első felében rendre mi jártunk előbbre 1-2 találattal, de egy hosszabb gólcsendet követően a hazaiak átvették a vezetést. A második félidőben a hazaiak kihasználták a hibáinkat, növelték az előnyüket, és érvényesítették a papírformát!”
Férfi U18 I. osztály Nyugat 8. forduló:
Haladás VSE – NEKA 25–36 (16–17)
Haladás: Dömötör - Kuglics 4, Ladányi 1, Ködös 6, Mátés 1, Szűcs 4, Rákóczi. Csere: Szummer (kapus), Farkas L. 8/2, Tóth L. 1, Enger, Németh M., Makkos.
Mátés István: „Megint sikerült egy nagyszerű első félidőt produkálni egy akadémiai csapattal szemben, de a rövid kispadunk miatt második játékrész 10. percétől fokozatosan növelte az előnyét a vendégcsapat, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek.”
U18 I. osztály Nyugat 9. forduló:
Budai Farkasok-Rév – Haladás VSE 35–31 (19–18)
Haladás: Dömötör - Kuglics 5, Ladányi 1, Ködös 4, Mátés 2, Szűcs 4, Rákóczi 5. Csere: Szummer (kapus), Farkas L. 8/2, Enger 2, Németh M., Makkos.
Mátés István: „A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtunk, de a játékrész közepén volt egy kis rövidzárlatunk, amit a hazaiak kihasználtak, és négy góllal megléptek. Ezt a hátrányt a szünetig sikerült a minimálisra csökkenteni. A második félidő döcögősen indult, két gyors hazai gólra csak 7 perc elteltével tudtunk válaszolni. Ezt követően azonban sorozatban eredményesen fejeztük be a támadásainkat, és kihasználva a hazaiak 11 perces gólcsendjét a vezetést is átvettük. Sőt, 12 perccel a vége előtt három góllal jártunk előrébb, de a vendéglátók az emberelőnyös-emberhátrányos szituációkból jobban jöttek ki, így sikerült a maguk javára fordítaniuk a mérkőzést. A csapat nagyot küzdött a két hiányzó ellenére, de a bravúr nem jött össze.”