A “Touch the Rainbow” bolgár civil egyesület nyert Erasmus+ pályázatot, amelynek keretében lehetővé tették számunkra, hogy július elején tíz napot a bulgáriai Kamcsija Sportkomplexumban edzőtáborozzon egyesületünk fiú kézilabda-szakosztályának U15-ös csapata. Játékosaink betekintést nyertek a tokiói olimpiára hangoló bolgár ökölvívó és judo válogatott felkészülésének hajrájába, az edzések mellett pedig jutott idő kikapcsolódásra is.
Klubunk nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően jó partnerségi viszonyt alakított ki a “Touch the Rainbow” bolgár civil egyesülettel. A szervezet Erasmus+ - ifjúságügy és sport támogatására irányuló - uniós programban nyert pályázatot, ennek keretében tették lehetővé számunkra, hogy 21 kézilabdázónk 4 kísérővel edzőtáborozhat Bulgáriában.
A koronavírus-járvány miatt a Magyar Kézilabda Szövetség idő előtt lezárta a 2019-2020-as idénynek. Így sem a felnőtt, sem pedig a korosztályos bajnokságok nem futhattak végig a szokott módon. Ennek ellenére a Haladás kézilabdázói mind egyénileg, mind pedig csapat szinten az elvárt fejlődést hozták. A részletekről Falussyné Kertész Helga szakmai vezető számolt be.
A téli szünet után megkezdte serdülő kézilabdacsapatunk is a tavaszi szezon mérkőzéseit. Mátés István tanítványai utoljára november 13-án játszott bajnoki fordulót, az év első összecsapásán pedig győzelemmel folytattuk a bajnokságot.
A II. osztályú női ifjúsági kézilabda-bajnokság Nyugati-csoportjának 16. fordulójában csapatunk könnyed, 14 gólos győzelmet aratott a Siófok II. ellen.
A 2020-as évről a koronavírus-járvány mellett alighanem az "alkalmazkodás" szó jut majd sokaknak eszébe. Nem kivétel ez alól fiú kézilabda-szakosztályunk sem, amely 7 korosztályban (U8-től a serdülőkig) 9 szakember segítségével sikeresen küzdött meg egy sor váratlan helyzettel, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy mindig a megoldásokat kereste, nem a nehézségek okain lamentált. És ez a képesség, no meg a fiú szakág fejlődése, együttesen biztató a jövőre nézve.
Felemás mérleggel tudta le az elmúlt hét két mérkőzését női ifjúsági kézilabdacsapatunk. Mátés István tanítványai saját korosztályuk másodosztályú bajnokságában nyertek, ám a Zala megyei felnőtt pontvadászatban elveszítették veretlenségüket.
Néhány nap leforgása alatt két hazai mérkőzését nyerte meg női ifjúsági kézilabdacsapatunk. Mátés István tanítványai előbb a Zala megyei felnőtt bajnokságban győztek 30:20 arányban a Vasvár ellen, majd saját korosztályuk II. osztályú pontvadászatában múlták felül 27:26-ra az ÓKSI SE együttesét.