
Remek játékkal szerezte meg a második helyet U-10-es csapatunk a Haladás VSE Labdarúgó Szakosztálya által szervezett Tebeli György Nemzetközi Emléktornán. Sok néző, jó mérkőzések, fantasztikus gólok jellemezték a Haladás Sportkomplexumban megrendezésre került nemzetközi tornát. Dr. Hende Csaba az országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az egész napos tornán mindenki, mind a résztvevő csapatok és a kilátogató szurkolók is remekül érezték magukat.
Bővebben...

Február beköszöntő hétvégéjén revansot venne Nagyatádon a Haladás felnőtt női kézilabdacsapata. Finoman szólva is, lenne miért. Répcelakon a bajnoki nyitány első fordulójában ugyanis nem mindennapi mérkőzés keretében mindössze egy találat döntött a vendégek javára. Hasonló eredményt ezúttal fordított szereposztásban alighanem elfogadna a Hali, azonban a házigazdák most sem ígérkeznek akadály nélküli gátfutásnak. A lányok az elmúlt hetekben edzőmeccseken is gyakoroltak, így senki nem fásult be a januártól erőltetet menetben zajló felkészülésbe. Egészséges optimizmussal, ám az ellenfelünket tisztelve várjuk az összecsapást. IndulóCSEL rovatunkban az együttes motorjának számító Kaposvári Anita, és a fáradhatatlanul kreatív Szabó Janka nyilatkozott.
Bővebben...

Swietelsky-Haladás VSE – Dunaferr Renalpin FC 7:1 (1:0)
A bajnokság elmaradt, 7. fordulóját pótolták hétfő este Szombathelyen, ahol a tabella 3. helyezettjéhez a 4. Dunaújváros látogatott.
Bővebben...

Dróth Zoltán a legjobb magyar futsal játékos Kazahsztánból Szombathelyre igazolt.
A Kazahsztánból hazatérő 29 éves Dróth Zoltán személyében a legjobb magyar játékossal erősítette meg keretét a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. Komoly célok vannak Szombathelyen, ehhez a legjobb játékosokra van szükség, most sikerült leigazolni a legjobb magyart! . Az alapszakasz hajrájában, a rájátszásban és természetesen a kupában is számíthat már a csapat Dróth Zoltánra. Izgalmas időszak előtt áll a Hali futsal csapata! Hajrá Hali!
Bővebben...

Izgalommal telve várták az utánpótlás fiú növedékek a pénteki bemutató mérkőzést a tekintélyes számmal megjelent szülők előtt. Simon Krisztina és Falussyné Kertész Helga pártfogoltjai fergeteges hangulatot varázsoltak az érdeklődők számára megrendezett kölyökkézis összecsapáson. A népszerűvé vált esemény nem csak egyszeri fellángolás, tartósan beilleszkedhetnek a szakmai programba a hasonszőrű kezdeményezések.
Bővebben...

Hegyi Gergely a közelmúltban debütált a Haladás VSE csapatában, a szimbolikus szombathelyi egyesület és a szentgotthárdi kézilabda ugyanis vállvetve segíti egymást sportszakmai tekintetben. A határmenti, immáron zöld-fehér műhelyben a Haladás által kijelölt irányvonalat követik, ám a környékbeli hagyományok, tapasztalatok komoly autonómiát élveznek. Módszertani ajánlások, edzéselméleti tanácsok, és financiális segítségnyújtás fémjelzi az anyaegyesület bábáskodását. A kézilabda tömegbázisa folyton-folyvást nő Vas megyében, így a Hegyi Gergelyhez hasonlóan fiatal tehetséges edzők előtt nagy terület nyílik. A szentgotthárdi csapat trénere készséggel nyilatkozott munkájáról, hitvallásáról és a sportághoz fűződő szenvedélyéről honlapunknak.
Bővebben...

A másodosztályú serdülő és ifjúsági magyar bajnokság élmezőnyének elején tanyázó Győri Audi ETO-val mérkőztek meg csapataink a tavaszi szezonkezdet nyitásának keretében. A Haladás Sportkomplexumban tétmeccs során elsőízben debütáló együtteseink idény eleji formában nem tudták megleckéztetni az abszolút listavezető ellenfelüket. Mátés István és Huszár Benjamin által trenírozott fiatal gárdáink csak a mérkőzés egyes periódusaiban támasztottak komoly ellenállást kiváló riválisukkal szemben. Az alapozás fáradalmait a lábukban cipelő lányaink ezúttal nem játszottak kellően szervezetten, a pontszerzés nem volt elérhető közelségben.
Bővebben...

FTC Futsal U17 – Swietelsky-Haladás VSE U17 5:9
FTC Futsal U20 – Swietelsky-Haladás VSE U20 7:4
A hétvégén a Ferencváros csapatához látogatott a bajnokság soron következő fordulójában a Haladás U17-es és U20-as csapata. Az eredmények felemásra sikerültek. Sajnos csak egyik csapatunk tért haza győzelemmel. Az U17-esek nagyon jó kontrajátékkal, sok gólt szerezve, megérdemelten nyertek. Az U20-as fiatalok vereséget szenvedtek. Az első félidőben nagyon elhúzott az ellenfél és a második játékrészbeli jó futsal csak az eredmény kozmetikázására volt már elég.
Bővebben...

Az igazolószezon már tart futsalban és a Haladás csapata nem is tétlenkedett sokáig. Egy új külföldi igazolása van a zöld-fehér klubnak. Andersson Michel De Sousa Santos személyében egy brazil légióssal bővült a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának kerete. Még tervben van nagy erősítés a télen, de erről bővebben majd a tárgyalások után számolunk be, ha esetleg összejönne az egyezség. Az érkező mellett egy távozója is van a szombathelyieknek. Németh Erik egy pesti NB III-as klubhoz igazolt nagypályán, így szünetelteti futsal karrierjét.
Bővebben...

Nagy sürgés-forgás közepette vették birtokba a Haladás Sportkomplexum nézőtér melletti pályáját legifjabb korosztályunk tagjai. Mértéktartó körülmények között, ám annál tüzetesebb szervezés mellett a szivacskézilabdáé volt a főszerep szombat délután. A labda varázsa hamar felkeltette az U8-as lány és fiúpalánták érdeklődését, rögvest kezdődhetett a futószalagon zajló gólgyártás. A Mini-tornán minden meghívott csapat négy összecsapást vívott, kétszer háromfős csoportokban körmérkőzéses lebonyolításban. A családias légkörű vetélkedésre rekordszámú érdeklődő látogatott ki, ami pozitív visszajelzés számunkra a jövőt illetően. Szombaton az élményforrás garantált volt, a leányzók és a fiúk is kitettek magukért a kölyökkéziben.
Bővebben...
Go to top