A másodosztály nyugati csoportjának listavezetőjét fogadta fakócsapatunk a felső-házi rájátszás során. Fiataljaink alkotta együttesünknek csak a tisztes helytállás lehetett a célja a feljutásra pályázó TFSE ellen, amely végül könnyedén nyerte a találkozót.
Várjuk szurkolóinkat a rájátszás utolsó rangadójára
Május 17-én, hétfőn 18:30-kor a Berettyóújfalu ellen lépünk pályára a Haladás Sportkomplexumban. A védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink már a lelátóról is szurkolhatnak a nagy téttel bíró mérkőzésen. A belépés ingyenes!
Idegenben lőtt több góllal a Nyírgyulaj jutott a Final Fourba
A Férfi Futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján 3-3-as döntetlent értünk el a Haladás Sportkomplexumban. A párharc összesített eredménye (5-5) alapján, idegenben lőtt több góllal a Nyírgyulaj együttese jutott be a sorozat négyes döntőjébe.
Az I. osztályú korosztályos bajnokság Nyugati csoportjának 16. fordulójában kemény ellenfél várt U20-as és U17-es csapatainkra. Sziffer András és Vidák Balázs tanítványai az esélyesebb TFSE együttese ellen szenvedtek vereséget, azonban U17-es gárdánk szoros mérkőzést játszott a fővárosiakkal.
Fiatal futsalosaink megszorongatták a bajnokság egyik legjobb csapatát
Másodosztályú futsalosaink az ELTE-BEAC együttesétől szenvedtek el kétgólos vereséget, azonban fiataljaink alaposan megnehezítették a vendégek dolgát. V. Bartha Dávid háromszor volt eredményes a nagy iramú mérkőzésen.
Újra várunk a lelátóra, harcoljuk ki együtt a Final Fourba jutást
Túl régóta vártunk rá, de végre eljött ez a nap is! A Férfi Futsal Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a Haladás Sportkomplexum lelátójáról szurkolhatnak férfi futsalcsapatunknak. Mindenkit szeretettel várunk, a mérkőzésre a belépés „Hajrá, Hali!” jelmondattal ingyenes! A találkozó május 10-én, hétfőn 18:30-kor kerül megrendezésre.
A 2020/2021-es szezont az U13-as futsalosok számára tornarendszerben bonyolította le az MLSZ Vas Megyei Igazgatósága. A bajnokságon Horváth Péter és Gyimesi Máté irányításával két csapatunk vett részt. Az alapszakaszt követően az alsó-házi rájátszást magabiztos teljesítménnyel nyerte meg Haladás „A” együttesünk, míg a felső-házi rájátszásban veretlenül lett bajnok „B” jelű gárdánk.
Egy hét alatt a harmadik mérkőzésen is győzelmet arattunk
Az egyhetes sorozatterhelésünk utolsó állomása Veszprém volt. Ezúttal öt meghatározó játékosunk hiányát kellett nélkülöznie NB I.-es futsalcsapatunknak, de hősies csapatjátékkal megnyertük a mérkőzést a bakonyi gárda ellen. Ennek köszönhetően a felső-házi rájátszás utolsó fordulóját listavezető pozícióból várhatjuk.
Gólgazdag mérkőzésen veszítettünk a Szigetszentmiklós ellen
Elhalasztott mérkőzésünket pótoltuk a másodosztályú futsalbajnokság első fordulójából a Szigetszentmiklós ellen. Alaposan megfiatalított kerettel kellett helytállnunk a korábban az NB I.-et is megjárt riválisunkkal szemben, aki végül magabiztosan, 9-3-ra nyerte meg a találkozót.