Az élvonal légkörét frissen magába szívó Debrecen legyőzése látszólag amolyan kötelező feladat, a sportban azonban előre kipipálni bármelyik találkozót óvatlan merészség lenne.  A lelkesen játszó hajdúságiak akárki számára szívós ellenfelek,  csekély tapasztalatukat szívvel-lélekkel,  és nem utolsó sorban sok futással próbálják kompenzálni. A Swietelsky Haladás VSE futsal játékosai pályaválasztóként ezúttal a helyreállítandó renomé érdekében léptek az Aréna Savariaba, minden kétséget kizárólag a győzelem megszerzésének reményében. A bajnokságban kiválóan szereplő gárda ugyanis az előző fordulóban fájó verességbe szaladt bele az Aramis otthonában. Turzó József tanítványai ezúttal alaposan megráztak magukat, és a második félidőben nyújtott lebilcsincselő taktikai hatékonysággal végül tükörsimán hozták a kötelezőt.

Fékezhetetlenül tör előre a sportág népszerűsége a vasi megyeszékhelyen, a rangadókon túl egyre többen kíváncsiak a kisebb körítéssel járó összecsapásokra is.  Kezd összeérni a klubvezetés által elképzelt látványos játék  a bajnokság végkimenetele szempontjából fontos hatékonysággal. Turzó József  mesteredző kerete pedig idén mindkét feltételnek eleget tesz,  kiváltképp a szélvészgyors rajt után.  A csapatnak az idegenbeli mérkőzéseken még van mit kozmetikáznia,  hazai környezetben azonban meglehetősen magabiztos a gárda.  A Debrecen elleni találkozón a szép játék mellett ezúttal a végkifejletre is hatványozottan ügyelni kellett, egy kisebbfajta botlás illúzióromboló lett volna. Talán a görcsösség, talán a vendégek elszántsága végett, az elején a vártnál nehezebben került helyzetbe a szombathelyi csapat. Horváth Péterék labdabirtoklási fölényéhez kétség sem férhetett, a kapura azonban veszélytelennek bizonyult a Haladás.  A DEAC játékosai ügyesen lezárták a passzsávokat, a technikailag képzettebb hazaiaknak kevés területet hagytak. A kaputól távol nem sok lehetőség adódott, a benti pozíciókat pedig pazarul megszállták a rutintalanabbnak vélt debreceniek.   A mezőnyfölényben passzolgató vendéglátók közül Michel Melo tűnt a legveszélyesebbnek,  ám a bal oldalon többször lépéselőnybe kerülő brazil játékos lövései többnyire elsuhantak a hosszú kapufa mellett.  A 6. percben Márkus Gábor is kapura törölt egy kínálkozó lehetőséget, a hajdúságiak hálóőre azonban magabiztosan hárított. A becsülettel és lelkesen védekező újonc előtt a 11. percben felcsengett a vezetés lehetősége, ám Sásdi Bálint remek ütemben mozdult ki a kapujából, így a vendég sanszból mindössze csak egy soványka szöglet adódott.  A Haladás fokozatosan, kvázi lépésről-lépésre presszingelte ellenlábasát, a vendégek azonban keveset hibáztak egészen a 19. minutumig.  Az addig stabil lábakon álló Debrecen belealudt a találkozóba, Gyurcsányi centerezésére Hajmási Milán érkezett vehemensen, a játékszer pedig a hálóban landolt. (1-0) A félidő hátralevő részében már egyik oldal szurkolóinak sem emelkedett túlzottan a pulzusszáma, a vártnál egy kicsit szolidabb játékkal a szombathelyiek vonulhattak előnnyel a pihenőre.  A második etapban ellenfele fölé nőtt erőnlétileg,  kombinatív játékban is a Hali, futószalagon jöttek az újabb gólszerzési lehetőségek. A 26. percben egy szemre is tetszetős bokamozdulattal Márkus Gábor nyesett alá labdának, a fifikás kivitelezés pedig parádés gólt eredményezett. (2-0)  Nem sokkal később a korábban is aktívan vállalkozó Bencsik Roland is beköszönt, Németh Péter tűpontos tálalását juttatta a hálóba. (3-0).  Az első félidei fegyelmezett játékának pusztán csak az árnyékát prezentáló vendégek taktikailag is hibáztak, a kapus lehozásából fakadó emberelőnyös játék ugyanis terített betlinek bizonyult. A lassú labdajáratásba folyton beleszúró szombathelyiek közül Vidák Balázs szemrevételezte az üres kaput, majd nemes egyszerűséggel be is passzolta labdát. (4-0). A találkozó véghajrája  a kiütést is elhozta, Hajmási Milán két ízben is megterhelte a lélekben kifáradó hajdúságiak hálóját.  A szorgos sportoló az egész mérkőzésen csillagos ötös teljesítményt nyújtott, a második játékrészben már önmagára emlékeztető Haladás egyik vezéregyéniségnek bizonyult.  A kellemesen csordogáló estébe azonban az utolsó húsz másodperc alaposan belerondított, Leo Mendes a találkozó vége előtt fájdalmas arccal az oldalvonal mellett maradt.  A kiváló mezőnymunkával és védekezéssel bíró klasszis kiesését lélegzetvisszafojtva figyelte a közönség, sajnos a kiütéses győzelem már nem okozhatott felhőtlen örömet.  A vélhetőleg vezéráldozatot hozó összecsapás ugyanis fájó lehet a későbbiek folyamán, hiszen a brazil játékos kulcsszereplője a jelenlegi csapatjátéknak.  A diagnózisról természetesen momentán konkrét információ nincsen, így valamennyien a játékos mielőbbi felépülésben és visszatérésében reménykedhetünk, miközben a találkozó után joggal az egyik szemünk sírhat, a másik nevethet.

Turzó József vezetőedző: „Nem volt könnyű mérkőzés,  szívós ellenféllel találkoztunk. Úgy gondolom, hogy az egész összecsapáson esélyeshez méltón játszottunk, annak ellenére, hogy az első félidőben nem voltunk kellően pontosak tíz méterig, később a kapussal szemben sem.  A harmadik gól szabadította fel a gátat, ellenfelünk kockázatos taktikai húzását sikerült a magunk javára fordítani.  Előzetesen erre is készültünk, a mérkőzésen történtekre jól reagáltunk.  A fölényes győzelemnek örülök, azonban sajnálom, hogy egy fontos kulcsjátékost a jövőben vélhetőleg elveszítettünk.”

Swietlesky-Haladás VSE – Debreceni Egyetemi AC 6:0 (1:0)

Szombathely, Aréna Savaria
250 néző

Gólszerzők: Hajmási 3, Bencsik 1, Márkus 1, Vidák 1

 

NB III-ban is győzelem hétfőn

Swietelsky-Haladás VSE II. – Baráti Futsal CSE 6:5 (2:0)

A mérkőzés jól indult a Haladás futsalosai számára. Az ő akaratuk érvényesült, az történt a pályán, amit ők akartak és szemre is tetszetős támadásokat vezettek. Így az első félidőben 2:0-ra vezettek a szombathelyi fiatalok, majd a második félidőben már 4:1-es állás is volt. A mérkőzés utolsó perceiben, volt egy rövidzárlat a vasiaknál. Az ellenfél vészkapusos játékkal felzárkózott 1 gólra. Így a végére, ha nehezen is, de sikerült megszerezni a második győzelmet az eddig veretlen Baráti ellen. 

Sziffer András értékelése: ”Sok szép dolgot láttam a fiuktól, egyre tudatosabban játszanak, alkalmazzák a tanult dolgokat, aminek az eredménye a mai siker. Gratulálok minden játékosnak a mérkőzésen nyújtott teljesítményéhez.”

 

Gólszerzők: Sipos Gergő 2, Öreglaki Norbert 2, Németh Zoltán, Németh Gábor 

 

Fiataljaink 6 pontot hoztak el az Aramistól

Aramis SE U17 – Swietelsky-Haladás VSE U17     6:7

Aramis SE U20 – Swietelsky-Haladás VSE U20     3:5

Budaörsön vendégszerepel az U17-es és U20-as csapatunk. Az utánpótlás futsal bajnokság következő fordulójában az Aramis otthonába látogattak a fiataljaink. Az U17-es csapatunk továbbra is 100%-os maradt. Igaz, ez most egy nagyon nehéz, kemény mérkőzés volt, de állták a megpróbáltatást és 1 góllal felülmúlták a házigazdát. Az U20-as srácok egy igazi csapatmunkával, jó játékkal, megérdemelten gyűjtötték be a 3 pontot. Gratulálunk a szombathelyi fiatal futsalosainknak! Hajrá Hali!

U17

Swietelsky-Haladás VSE U17 – Aramis SE U17   6:7

Sziffer András értékelése:

„Egy nagyon feszült, a végéig izgalmas mérkőzésen vagyunk túl sikeresen. Ezt a győzelmet nem adták ingyen, meg kellett szenvedni a sikerért, mert az Aramis szinte az egész mérkőzésen letámadott, ami nem ízlett a fiataljainknak, ezért egy nem túl szép, de annál izgalmasabb találkozón kellett bizonyítani, ha a játék nem is megy mindig jól, akkor is tud a csapat nyerni. Gratuláció minden játékosnak, igazi csapatmunka eredménye a siker!”               

Gólszerzők:

Nagy Kevin 4, Szabó Balázs 2, Gerencsér Antal 1    

 

U20

Swietelsky-Haladás VSE U20 – Aramis SE U20    3:5

Vidák Balázs értékelése:

„A szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, megérdemelt győzelmet arattunk egy jó csapat ellen. Gratulálok mindenkinek!”

Gólszerzők:

Tóth Máté 2, Gyenese Ádám, Sipos Gergő, Gyimesi Soma

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top