Hét Haladás-versenyző, hét érem, köztük két bajnoki cím a junior ob-n
Hét versenyzőnk képviselte egyesületünket az idei Junior Súlyemelő Országos Bajnokságon Tamásiban. Remekeltek fiataljaink az erőpróbán, Márkus Erzsébet szakosztályvezetőnk és Ligeti Ferenc edzőnk tanítványai mindannyian éremmel tértek haza a versenyről. Papp Géza és Hegedüs Milán junior országos bajnoki címet szerzett, előbbi a 102 kilogrammosok között, míg utóbbi versenyzőnk a +109 kilogrammosok mezőnyében.
Ligeti Richárd a Haladásból a Kozma István Birkózó Akadémiára teszi át székhelyét
Szántó Erzsébet, Ligeti Richárd, Veréb István, Bokor Zsolt
Utánpótlásedzőnk, Ligeti Richárd lehetőséget kapott a magyar birkózás fellegvárában, a Kozma István Birkózó Akadémián. Ricsi tudására a női szakágban számítanak, szeretnék, ha a mindennapokban folytatná azt a munkát, amelyet tavasz óta rendkívül sikeresen végzett segítőként, majd edzőként a női birkózó-válogatott fiataljaival.
A szlovéniai HDH-IAA 3D íjász világbajnokságon három Haladás-versenyző is képviselte Magyarországot, mindhárman a dobogóig meneteltek. Donázy Imola HU, Molnár József barebow kategóriában szerzett egyéni világbajnoki címet, Tomsics Balázs pedig a vadászreflexesek között szerezte meg az ezüstérmet. A világ legjobbjai között csapatban is remekeltek sportolóink, egy arany- és egy ezüstéremnek is örülhettek a magyarok.
Egyesületünk Európa-bajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes klasszisa képviseli hazánkat a szabadfogásúak 125 kilogrammos mezőnyében a szeptember 10. és 18. között Belgrádban rendezett birkózó-világbajnokságon. Megkérdeztük Danit, hogy érzi magát, hogyan telik a felkészülés hajrája.
Szabados Ármin aranyérmet szerzett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon
Egyesületünk dobóatlétája, Szabados Ármin 72,64 m-es dobásával győzött a kalapácsvetők európai mezőnyében a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Lezsák Balázs tanítványa több mint 3 méterrel előzte meg ezüstérmes riválisát a besztercebányai viadalon.
Egyesületünk fiatal sakktehetsége, Vilics Hanna képviselte hazánkat a 11. IBCA Vakok és Gyengénlátók Egyéni Sakk Világbajnokságán, ahol élete első egyéni nemzetközi versenyén a 26 fős mezőny legfiatalabbjaként szerezte meg a hatodik helyet.
Szabados Ármin hatodik lett az U18-as Európa-bajnokságon
Egyesületünk sportolója, Szabados Ármin a hatodik helyet szerezte meg 23 fős mezőnyében a jeruzsálemi U18-as Atlétikai Európa-bajnokságon. A fiatal, tehetséges kalapácsvető a Szombathelyi Sportiskolából érkezett egyesületünkhöz, és dobásainál már csak tervei nagyobbak. Lezsák Balázs edzőnkkel rengeteget dolgoznak a megvalósításon, Ármin pedig eredményeivel bizonyítja rátermettségét.