Sakkcsapataink az Ajka otthonában mérkőztek a legutóbbi játéknapon. A rendkívül komoly játékerőt képviselő riválisunk ellen másodosztályú csapatunk magabiztos győzelmet aratott, míg szuperligás és NB I.-es együttesünkön revansot vettek a hazaiak a tavalyi szombathelyi vereségért.
Szuperligás sakkcsapatunk 9–1-es diadalt aratott soron következő fordulójában, NB I.-eseink egalizáltak, NB II.-es együttesünk pedig vereséget szenvedett.
Szuperligás és NB I.-es sakkcsapatunknak a komoly erőket felvonultató nagykanizsaiak ellen kellett helytállniuk. Előbbiek 7–3-as vereséget szenvedtek, míg első osztályban szereplő együttesünk szoros csatában maradt alul egy ponttal. NB II.-eseink ellenben magabiztos győzelmet arattak zalaegerszegi riválisukkal szemben, amely egyben tabellaelsőséget is ért számunkra.
Egy bravúr és egy kiütéses győzelemmel kezdték az évet sakkozóink
Az esztendő első megmérettetése hazai környezetben várt sakkozóinkra. Szuperligás csapatunk nem tudta felülmúlni a komoly erőkből álló paksiakat, azonban NB I.-es és NB II.-es legénységünk győzelmet aratott riválisával szemben.
Kiváló teljesítményt nyújtottak sakkozóink a szezon eddigi megmérettetésein. Szuperligás, valamint NB II.-es sakkcsapatunk is a harmadik pozíciót foglalja el a tabellán, de NB I.-eseink is az előkelő negyedik helyről várhatják 2024 küzdelmeit.
Szuperligás csapatunk dupla fordulóval indította a sakkszezont, és mindkét játéknapon bravúros győzelmet ért el a makói Korona Szállóban. Újonc játékosunk, ifj. Gombóc Ferenc győzelemmel debütált.
Kezdésnek két rangadón arattunk magabiztos győzelmet
Elrajtolt a sakkszezon, NB I.-es és NB II.-es csapatunk is riválisa otthonában aratott fölényes győzelemmel kezdte az idényt. 12 esztendős játékosunk, Bolla Zsófia első bajnokiján a teljes pontot begyűjtve járult hozzá a sikerhez, hasonlóan a 2012-es születésű Pergel Bencéhez.
Szuperligás csapatunk kétnapos megmérettetéssel fejezte be az idei szezont, végül izgalmas hajrával az ötödik helyet harcolta ki magának a nívós mezőnyben. NB I.-es gárdánk egy helyet javítva, az előkelő negyedik pozícióban fejezte be a küzdelmeket. Másodosztályban szereplő együttesünk pedig szintén az ötödik helyet szerezte meg.
Nagyszerű teljesítménnyel léptünk előre a ranglistán
Bárdics Márkó
Hazai sakktáblákon remekeltek első- és másodosztályban szereplő csapataink. NB I.-es gárdánk bravúrgyőzelemmel érte be a tabellán tapolcai riválisát; NB II.-es együttesünk pedig a komoly játékerőt képviselő keszthelyiekkel egalizáltak a bajnokság nyolcadik játéknapján.