Tenisz

Klubunk tenisz szakosztálya idén is megtartja hagyományos nyári táborát. Az első turnusban nagyon sok olyan gyerkőc volt, aki rendszeres résztvevője szünidei összetartásunknak.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után ismét elkezdhetett edzésre járni az a közel száz gyermek, aki a Haladásban teniszezik. Szakosztályunk tagjai a Sportliget salakos pályáin gyakorolhatnak.

Két ifjú teniszezőnk nyert aranyérmet a ZTE Kupán. Efuni Viktória és Kerecsényi Gábor is első helyen végzett kategóriájában.

Kifejezetten ügyesen játszottak klubunk teniszezőpalántái a Zalaegerszegen megrendezett szezonnyitó viadalon. Többen is bekerült kategóriájuk három legjobb játékosa közé.

Rendkívül sűrű programot tudhatnak maguk mögött a Haladás VSE teniszezői. Bőven jutott feladat a játékosoknak és az edzőknek is.

Két érmet hoztak haza ifjú sportolóink a Balatonföldváron rendezett strandtenisz országos bajnokságról.

Asbóth József vitathatatlanul emblematikus figurája volt a szombathelyi és az országos teniszéletnek,  hiszen éppen hetven évvel ezelőtt a sportág legjobb hazai eredményét hozta tető alá.  Örökös bajnokuk 1947. június 27-én Párizsban, a Roland Garros döntőjében 8:6, 7:5, 6:2-re nyert a dél-afrikai Eric Sturgess ellen. Rekordja a mai napig a honi sportág legkiemelkedőbb diadala. Az 1930-as években a szakma a kontinens legjobbjaként tartotta számon, a magyar játékost világszerte ismerték. Férfi egyesben 13, férfi párosban 10, vegyes párosban pedig 5  nemzeti bajnoki címet szerzett.

Hétvégén a Haladás VSE teniszezői is pályára léptek Kőszegen. Több játékosunk is képviselte a zöld-fehér klubunkat a közeli a városban.

Teniszezők hétvégi programja Kőszegre a Juhász ILSE Emlékversenyre vezetett. Idén már 10. alkalommal rendezték meg ezt a kupát azoknak, akik nem rendelkeznek versenykártyával és szívesen kipróbálnák a versenyzés adta örömöket. Haladás sportolói közül többen is részt vettek a megmérettetésen. Sőt, olyan játékosok is indultak, akik már évek óta versenyeznek. Számukra egy önbizalom növelő felkészülés volt az elkövetkezendő szabadtéri szezonra. Versenyzőinknek több érmet is sikerült gyűjteniük. 

Eredmények:

L18:
1. Baldauf Panka
3. Tájmel Dorina
4. Sipos Gyöngyvirág
L14:
1. Körmendy Lilla
2. Szima Emma
L12:
1. Baranya Jácinta
2. Horváth Lara
F12:
1. Mayer László
2. Virágh Botond

Február első hétvégéjén, Győrbe utazott egyik tehetséges játékosunk - Gerencsér Soma - a Panacor Kupára. A 9 évesek között, a narancs pályán mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb játékkal a bronz érmet szerezte meg. De ennyivel nem érte be, elindult a 10-11 éves teniszezők zöld pályás versenyén is. Itt az első kanyarban kiesett, így vigaszágra került, ahol a döntőig menetelt és 2. helyen végzett. 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top