Öt arany-, valamint két ezüstérmet tartottak itthon a Haladás VSE súlyemelői a hazai rendezésű Savaria Kupán, ami egyben a XIV. Tóth Géza-emlékverseny is volt.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is nívós mezőny gyűlt össze Magyarország egyetlen pénzdíjas súlyemelő-versenyére, melyen összesen 17 egyesület 60 sportolója lépett dobogóra. Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai közül heten indultak a rendkívül színvonalas erőfelmérőn. A női mezőnyben négyen, míg a férfiaknál hárman képviselték a Haladás VSE színeit.

A versenyzőink remekül teljesítettek, ugyanis öt arany-, valamint kettő ezüstérmet tartottak itthon: Tóth Léna, Molnár Kinga, Boros Viktória, Gyürüs Barbara, valamint Fehér Ákos állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg Pusztai Szabolcs és Pólya Márton másodikként zárt súlycsoportjában.

Külön öröm, hogy a viadalon ismét indultak a Szabadkai Spartacus SK súlyemelői, így folytatódik a két klub közötti szoros együttműködés, melynek keretében legközelebb a mieink utaznak Szerbiába.

Márkus Erzsébet szakosztályvezető: „Úgy érzem, hogy a sportolóink remekül szerepeltek azon a versenyen, mellyel ismét méltó emléket tudtunk állítani Tóth Géza bácsinak. Valamennyiükkel elégedettek lehetünk, de talán az Európa-bajnokságra készülő Boros Viktóriát, valamint az abszolút legjobb férfi versenyzőnek bizonyuló Fehér Ákost még így is ki lehetne emelni. Dicséret illeti a súlyemelőinket, de legalább ilyen fontos a köszönet, ami mindenek jár, aki bármilyen formában hozzájárult a rendezvényünk sikeres lebonyolításához.”

Savaria Kupa, XIV. Tóth Géza-emlékverseny

Szombathely 2025. 03. 08

A Haladás VSE Súlyemelő szakosztály eredményei

1.hely, Tóth Léna, női junior 45 kg, (35-48) 83

1.hely, Molnár Kinga, női junior 76 kg, (60-86) 146

Legjobb utánpótlás szombathelyi női versenyző!

1.hely, Boros Viktória, Felnőtt női 81 kg, (88-103) 191

Legjobb felnőtt szombathelyi női versenyző!

1.hely, Gyürüs Barbara, Felnőtt női +87 kg, (80-94) 174

2.hely, Pusztai Szabolcs, Felnőtt férfi 73 kg, (83-110) 193

1.hely, Fehér Ákos, Felnőtt férfi 89 kg, (126-158) 284

Legjobb felnőtt férfi versenyző!

Abszolút legjobb férfi versenyző!

Legjobb felnőtt férfi szombathelyi versenyző!

Tóth Géza díj: Abszolút legeredményesebb versenyző!

2.hely Pólya Márton, felnőtt férfi 89 kg, (105-136) 241

 

  

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. MVFC Berettyóújfalu
6. TFSE-Tent Budapest
7. Á Studió Nyíregyháza
8. Vehir.hu Futsal Veszprém
9. Rubeola FC
10. Újpest FC
11. Magyar Futsal Akadémia
12. DEAC
Go to top