Január 17-én díjazta a Magyar Íjász Szövetség a 2024-es év nemzeti versenysorozataiban szereplő sportíjászokat, valamint megválasztották az év legjobb versenyzőit is. A Haladás VSE sportolói több kategóriában is aranyérmet szereztek, Molnár József pedig kiemelt elismerésben részesült, hiszen őt választották az Év Terepíjászának.

A nehézségek ellenére íjászaink remekül helytálltak a 2024-es kültéri szezonban: a különböző országos versenysorozatokban többen is az első helyen zártak. A 3D szakágban Tomsics Balázs, Keszely Gergely és Kukorelli Edit is aranyérmet nyert, míg Donázy Imola a dobogó második fokára állhatott.

Molnár József kiemelkedő munkáját és eredményeit nem csupán az Év Terepíjásza díjjal ismerték el: megnyerte a Terep GP versenysorozatot, ráadásul kiharcolta Magyarország kvalifikációját a 2025-ös Világjátékokra. Ez a siker egyértelműen mutatja, milyen magas szinten teljesített az év során. Terep szakágban Papp Laura Kinga iratkozott fel az aranyérmesek listájára.

A szezon hivatalos zárására Budapesten került sor, ahol a versenyzők megkapták a megérdemelt díjakat és elismeréseket. Sajnos a Haladás VSE számára ez egyben búcsú is volt két kiváló versenyzőtől: Kukorelli Edit és Tomsics Balázs idén már új egyesület színeiben indulnak. Mindkettejük eredményei és elhivatottsága hosszú évek óta öregbítik a Haladás hírnevét, ezért hálásak vagyunk nekik az eddigi közös munkáért, és sok sikert kívánunk nekik a további pályafutásukhoz.

Fotó: misz.hu

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top