Másodosztályú futsalosaink igazi gólparádét rendeztek Tolnában, 12–3-ra múlták felül a hazaiakat a bajnokság 4. fordulójában. Csapatkapitányunk, Vidák Balázs hatszor volt eredményes, Knizs Olivér háromszor talált be, Volner Bence duplázott, valamint Dobos Dávid is feliratkozott a góllövők listájára.
Utánpótláscsapataink közül hárman sem engedtek találatot ellenfelüknek, egy híján minden csapatunk győzelemmel hagyta el a pályát az elmúlt játéknapokon. U11-es fiataljaink számára pedig megkezdődtek a régiós Bozsik-tornák. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.
Felnőtt labdarúgóink folytatták győzelmi sorozatukat a Megyei I. osztályú bajnokságban, nem is akármilyen sikerrel, 4–1-re győzték le a szintén veretlen Vép gárdáját a Haladás Sportkomplexumban. Sály Péter a 11. percben megszerezte első Haladás-találatát, a második játékrész Varga Csaba góljával indult, majd Szenczi Bence volt sikeres, végül pedig Tóth Bence is először köszönt be zöld-fehér színekben, mindössze hat perccel pályára lépése után. U19-eseink gól nélküli döntetlent játszottak a vépiek korosztályos együttesével.
Utánpótláscsapataink mindegyike pályára lépett az elmúlt napokban. Fiatal futballistáink mérlege öt győzelem és két vereség. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.
Megyei I. osztályú labdarúgóink 2–0-ra győzték le otthonában a Rábapaty KSK-t. Az első félidő utolsó percében Varga Csaba értékesített büntetőjével szereztük meg a vezetést, majd a második játékrészben Tóth Márton duplázta meg előnyünket, ezzel pedig zsinórban ötödik sikerünknek örülhettünk a lefújás pillanatában. U19-eseink 1–1-es döntetlent játszottak a Rábapaty korosztályos együttesével, Nagy Dávid szerezte párharc Haladás-találatát.
Másodosztályú futsalosaink a szezon első idegenbeli mérkőzésén 4–4-es döntetlent értek el a Szigetszentmiklós vendégeként. Az egygólos félidei hátrányból a második játékrész végén a vezetést is megszereztük, azonban ellenfelünk még ugyanabban a percben egyenlíteni tudott. Dobány Patrick duplán vette ki részét a Haladás-találatokból, Puhr Bálint is beköszönt, valamint a 17 éves saját nevelésű Novák Dániel első NB II.-es gólját jegyezte.
U19-es és U14-es korosztályunk is megkezdte szereplését a regionális bajnokságban, az előbbi döntetlent ért el a Csorna vendégeként, míg utóbbit felülmúlta a Sopron gárdája. U17-es, U16-os és U15-ös csapatunk egyaránt sikerrel vívta meg a 2. forduló küzdelmeit, és hazahozták a pontokat ellenfeleik otthonából.
Felnőtt labdarúgóink 1–0-ra győzték le a Vasvár gárdáját a Megyei I. osztályú bajnokság 4. fordulójában, a három pont sorsát Szenczi Bence találata döntötte el. U19-eseink 4–0-s sikerrel folytatták győzelmi sorozatukat. Kiss Zoltán duplázott, valamint Hosszu András és Somogyi Dániel is betalált a vasvári korosztályos csapat ellen.