Sportíjászat

A szezon első 3D GP I. és minősítő versenyén hét versenyzőnk mérettette meg magát, a nyitány kitűnően sikerült. Molnár József és Donázy Imola aranyérmet lőtt, Kukorelli Edit és Tomsics Balázs a második helyet szerezték meg, Keszey Gergely pedig bronzéremnek örülhetett a nívós erőfelmérőn.
Bővebben...

Kukorelli Edit és Donázy Imola országos bajnoki címet szerzett a FeHoVa kiállításon rendezett 3D és IFAA Teremíjász Országos Bajnokságon. A honi legjobbak között az aranyérmeken kívül még öt ezüst is Haladás-versenyző nyakába került.
Bővebben...

A Magyar Íjász Szövetség évzáró bankettjére ezúttal is januárban került sor, ahol hagyományosan az éves országos versenysorozatok eredményeit is kihirdették, valamint díjazták a legjobbakat. Egyesületünk színeiben Donázy Imola, Molnár József, Seres Armand és Tomsics Balázs az első helyet szerezték meg kategóriájukban, míg Kukorelli Edit a második helyen végzett.
Bővebben...

Encsencsen rendezték a 3D országos bajnokságot, ahol Tomsics Balázs vadászreflex kategóriában a tizenkét fős felnőtt mezőnyben aranyérmet szerzett.
Bővebben...

A májusban kezdődő négyállomásos Nyugat-Dunántúli Regionális 3D Íjász bajnokságban öt Haladás-versenyző is éremmel zárta a megmérettetést. Kukorelli Edit, Donázy Imola, Beke Gábor és Szabolcsi Bence is bajnoki címet szerzett kategóriájában, valamint Tomsics Balázs ezüstérmesként zárt.
Bővebben...

Íjász kiválóságunk, Molnár József képviseli Magyarországot a csupaszíj (barebow) kategóriában a július 7. és 17. között zajló birminghami Világjátékokon. A 3D-kategóriában világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó sportolónk az 58 fős magyar csapat tagjaként a Testnevelési Egyetemen tette le az esküt kedd délután.
Bővebben...

A világ legrangosabb viadalán, a World Archery 3D világbajnokságon képviselte barebow kategóriában Magyarországot íjász kiválóságunk, Molnár József. Dodesz az egyéni versenyben a rendkívül előkelő 7. helyet szerezte meg, míg csapatban a 8. helyen zártak Kovácsné Bulin Andreával.
Bővebben...

A teremszezon legrangosabb versenyén, a World Archery Teremíjász Országos Bajnokságon hét íjászunk képviselte egyesületünket. Molnár József, Kukorelli Edit, Seres Armand és Szabolcsi Bálint országos bajnoki címet szereztek, Molnárné Tóth Szilvia pedig bronzéremmel gazdagította eredménylistánkat.
Bővebben...

A szlovéniai HDH-IAA 3D íjász világbajnokságon három Haladás-versenyző is képviselte Magyarországot, mindhárman a dobogóig meneteltek. Donázy Imola HU, Molnár József barebow kategóriában szerzett egyéni világbajnoki címet, Tomsics Balázs pedig a vadászreflexesek között szerezte meg az ezüstérmet. A világ legjobbjai között csapatban is remekeltek sportolóink, egy arany- és egy ezüstéremnek is örülhettek a magyarok.
Bővebben...

A teremíjász szezon utolsó előtti megmérettetésén, az IFAA Országos Bajnokságon Molnár József, Molnárné Tóth Szilvia és Tomsics Balázs országos bajnok lett. Kukorelli Edit és Donázy Imola pedig ezüstérmet szerzett kategóriáikban.
Bővebben...
Go to top