A szezon során harmadik alkalommal is kikapott NB II-es futsalcsapatunk a Pécstől. A halis fiatalok ezúttal 6:2 arányban maradtak alul idegenben a mecsekaljaiakkal szemben.
A felsőházi rájátszás első fordulójában 4:0 arányú győzelmet aratott élvonalbeli futsalcsapatunk. A mieink főként a második félidőben játszottak jól és eredményesen az Aramis SE ellen.
Kétéves szünet után ismét felső-, illetve alsóházi rájátszást rendeznek az NB I-es futsalbajnokságban. A mieink a felsőház második helyéről folytatják a pontvadászatot. Az első fordulóban március 2-án hétfőn 18.30 órakor az Aramis együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.
Megalapítása 10. évfordulóján ismét a csúcsra jutott futsalcsapatunk. A Magyar Kupa döntőjében 4:2 arányban győztük le a címvédő Berettyóújfalu együttesét, ezzel pedig második alkalommal hódítottuk el a díszes serleget.
A papírformának megfelelően Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu döntőt rendeznek a férfi futsal Magyar Kupában, miután a szombathelyiek 4:0-ra verték a Veszprémet, a hajdúságiak pedig arányban 6:3 győzték le az Érdet.
Futsalcsapatunk hazai környezetben, az Aréna Savariát alaposan megtöltő szombathelyi szurkolók előtt nyerte meg a Magyar Kupa 2020-as kiírását. A mérkőzést követően együttesünk játékosait, vezetőit kérdeztük a győzelemmel kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról.
A Haladás VSE fennállásának egyik legnagyobb sikere volt futsalcsapatunk 2018-as Magyar Kupa aranyérme. A mieink a nyíregyházi elődöntőben a Berettyóújfalu, míg a fináléban a Rubeola FC együttesét győzték le.