A papírformának megfelelően Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu döntőt rendeznek a férfi futsal Magyar Kupában, miután a szombathelyiek 4:0-ra verték a Veszprémet, a hajdúságiak pedig arányban 6:3 győzték le az Érdet.
A Haladás VSE fennállásának egyik legnagyobb sikere volt futsalcsapatunk 2018-as Magyar Kupa aranyérme. A mieink a nyíregyházi elődöntőben a Berettyóújfalu, míg a fináléban a Rubeola FC együttesét győzték le.
Az NB I-es futsalbajnokság 18. fordulójában csapatunk 3:2-es vereséggel küldte haza a Debrecen gárdáját, ez pedig azt jelenti, hogy Juanra mester tanítványai győzelemmel hangoltak a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjére.
Akárcsak Szombathelyen, a dunaújvárosi visszavágón is 4:2 arányban nyert a Haladás VSE a Dunaferr ellen, így csapatunk 8:4-es összesítéssel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, melyet február 22-23-án az Aréna Savariában rendeznek meg.
A várakozásoknak megfelelően idegenben is legyőzte az Aramis együttesét a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára készülő futsalcsapatunk. A derbi főszereplője a három találatot is jegyző Hajmási Milán volt.
A listavezető TFSE otthonában kapott ki 5:3-ra az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk. Vidák Balázs tanítványai hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet, sajnos azok zömét el is hibázták.
Hat játékosunk került be a litvániai Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar futsalválogatottba. A mieink a hazaiakon kívül a török és az észak-ír nemzeti csapattal mérik össze a tudásukat.
Petterson Bruno és Michel Melo helyére két brazil játékost szerződtetett klubunk. Caetano de Abreu Madson, valamint Darrieer Soares de Melo már meg is érkezett Szombathelyre és együtt gyakorol a zöld-fehér együttessel.