Elszánt játékkal sikerült áthidalni élvonalbeli futsalcsapatunknak több kulcsjátékosunk hiányát, kétgólos hátrányból fordítottunk Kecskeméten. Győzelmünknek köszönhetően már a 6. fordulót követően bebiztosítottuk helyünket a bajnoki döntőben.

Bár az alapszakaszban és a rájátszásban is legyőztük az SG Kecskemét együttesét, nehéz mérkőzés várt vezetőedzőnkre, Juanra Calvóra és tanítványaira. Dávid Richárd és Darrieer sérülés, míg Henrique Diniz piroslapos eltiltás miatt nem állhatott rendelkezésre. Dróth Zoltán és Sipos Gergő sérüléseik után pedig még nincsenek százszázalékos állapotban, így kockázatos lett volna pályára lépniük, ezért a kispadról támogatták a csapatot. A forduló ráadásul egy meglepetés eredményt is hozott, hiszen a DEAC legyőzte a Veszprém együttesét, így számunkra a hétfő esti győzelem - gyűjtött pontok tekintetében - a biztos bajnoki döntő részvételének lehetőségét is jelentette.

A feladat viszont sokkal nehezebbnek bizonyult, mint bárki gondolta volna. Rögtön a kezdés után a hazai együttes kétszer is kapufát lőtt, ezzel jelezve, hogy kemény csatára számíthatnak játékosaink. A folytatásban a védekezésre nagy hangsúlyt fektetett mindkét csapat, és ellentámadásokkal próbáltak zavart okozni. Ebből az „állóháborúból” a Kecskemét jött ki jobban, hiszen Ristic a 11. percben látványos gólt lőtt a kapu jobb felső sarkába (1-0). Három minutummal később Scherban köszönte meg a lekészített labdát, és elemi erővel bombázott a hálóba (2-0). A mieink a játékrész hajrájára komoly erőket mozgósítottak, Milos Simic egy tért ölelő átadással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Vidák Balázst a 18. percben (2-1), majd a lefújás előtt 22 másodperccel Alasztics Marcell bravúrosan hárított kisbüntetőt. Ezzel még nem elégedtek meg játékosaink, szerb légiósunk az utolsó másodpercben kiegyenlített (2-2).

A szünet után is nagy csata zajlott a pályán, érezhető volt, hogy a koncentráció dönthet a győzelem sorsáról. Újabb gólunkra a 32. percig kellett várni, ekkor Nagy Kevin érkezett jól a kapu előterébe és közelről terelte a labdát a hálóba (2-3). Postafordultával jött is a válasz, egy tetszetős, rövid passzos akció végén Gavrilovic egyenlített (3-3). A szombathelyi fiúk nem adták fel a küzdelmet, és egy perccel később ismét nálunk volt az előny, ekkor Hajmási keresztpasszát röviden szabadították fel a hazai védők, erre csapott le Vidák és lőtt a kapu közepébe (3-4). Az utolsó percekben még öt a négy elleni játékkal próbált fordítani a Kecskemét, de együttesünk védelme kifogástalanul működött a találkozó végéig, így végül minden tekintetben nagyon fontos győzelmet arattunk.

Juan Ramon Calvo Rodriguez, vezetőedző: - Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert sikerült elérnünk a kitűzött célunk első állomását. Még a nyáron fogalmaztuk meg, hogy mindenképpen szeretnénk döntőt játszani, és ezt a mai győzelmünkkel bebiztosítottuk. Annak fényében pedig még inkább dicséret illeti a fiúkat, hogy ma több játékosunk hiányában sikerült győznünk, hatalmas teljesítményt nyújtottak.

SG Kecskemét Futsal Club - Haladás VSE 3-4 (2-2)

SG Kecskemét FC: Tombácz Róbert - Móra Viktor, Darko Ristic, Mánya Szabolcs, Sallai Bence, Rigó László - Csákó Patrik, Aleksandar Gavrilovic, Klacsák Bence, Bozidar Simic, Récsei Péter, Vladyslav Scherban, Kulcsár Gábor.

Vezetőedző: Koós Károly

Haladás VSE: Alasztics Marcell - Hajmási Milán, Simic Milos, Gerencsér Antal, Vas Ádám, Gyimesi Máté - Kovács Máté, Nagy Kevin, Horváth Péter, Sipos Gergő, V. Bartha Dávid, Dróth Zoltán, Szakasics Balázs, Vidák Balázs.

Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Ristic (11.), Scherban (14.), Gavrilovic (33.) illetve Vidák (18., 34.), M. Simic (20.), Nagy K. (32.)

 Fotó: Sólya Eliza

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top