Drámai csatában ért el 4–4-es döntetlent elsőosztályú futsalcsapatunk az UEFA Futsal Bajnokok Ligája fő fordulójának utolsó mérkőzésén az ukrán Uragan Ivano-Frankivsk ellen, ezzel pedig véget ért számunkra az idei nemzetközi szereplés. A fordulatos összecsapáson Dróth Zoltán a 2. percben megszerezte a vezetést, azonban a szünetre egygólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben Rutai Balázs találatával és egy öngóllal is szépítettünk, majd Arnon Santos Cassemiro egalizált.

Két vereséggel a hátunk mögött vártuk a Bajnokok Ligája fő fordulójának utolsó, mindent eldöntő párharcát az Uragan ellen. Riválisunkkal a tavalyi idényben is összecsaptunk, akkor 4–0-s győzelmet arattunk, majd a „hurrikánok” a második helyen végeztek nemzeti bajnokságukban az MFC Kherson mögött. Az ukrán bajnok aztán visszalépni kényszerült a BL-szerepléstől, így lépett helyébe az Uragan, akikhez több játékos is átigazolt a bajnokcsapattól.

Helyzetünket nem könnyítette meg, hogy Juanra Calvo mesterünk piros lapos eltiltása miatt nem számíthatott Henrique Diniz játékára.

A labdát az ukránok indították útjára, az első veszélyesebb momentum is az ő nevükhöz fűződött, a mieink azonban blokkolták próbálkozásukat. A kimaradt lehetőséget rögtön a magunk javára tudtuk fordítani, a 2. percben egy remek Dróth Zoltán-akciónak köszönhetően megszereztük a vezetést (1-0).

A gól lendületbe hozott minket, Luiggi Longo szabadrúgását Savenkonak kellett védenie, magasan letámadtunk, nem engedtük, hogy ellenfelünk kibontakozzon, kihozza a játékszert. Az Uragan ha nehezen is, de átvészelte ezt az időszakot, majd a 6. minutumban az egyenlítés is összejött nekik, az üresen maradt Stanislav Mospan vette be Alasztics Marcell kapuját (1-1).

Mindkét együttes felvállalta a bátor játékot, csapatkapitányunk lövése alig kerülte az ellenfél hálóját, de Hajmási Milán is közel járt ahhoz, hogy újból nálunk legyen az előny. A 10. minutumban trénerünk magához hívta a fiúkat, a folytatásban pedig felváltva forogtak veszélyben a kapuk, Alasztics Marcellnek létszámfölényes szituációban kellett hatalmas védést bemutatnia.

A 15. percben aztán labdát veszítettünk saját térfelünkön, ezt Oleksandr Dychuk büntette meg kíméletlenül, 1-2 állt az eredményjelzőn. A bekapott gól érezhetően megfogta a csapatot, sok volt a pontatlanság, a labdakezelési hiba, Alasztics Marcell viszont fontos védésekkel, mentésekkel tartotta a lelket mieinkben.

Elöl Rutai Balázs tudott komoly helyzetet teremteni egy sarokrúgást követően, lövése azonban nem talált utat a kapuba. A félidő utolsó percében Maksym Pavlenko is kikérte idejét, ezután beszorultunk, egymást követték az ukrán szögletek, az eredmény viszont nem változott, 2-1-es Uragan-vezetéssel vonultunk pihenőre.

Válogatott hálóőrünknek a fordulás után is volt dolga, ám remekül állt a lábán, és újabb fontos védést mutatott be. Nem sokkal később azonban már ő sem tudott segíteni: a 23. percben az „hurrikánok” egy villámgyors kontra végén növelték előnyüket, Danyil Abakshyn módosította 1-3-ra az állást.

A kétgólos hátrány dacára sem adtuk fel, Arnon pazar átadása után Nagy Kevin lövése jutott túl Savenkón, védőik azonban menteni tudtak. A 26. minutumban öt a négy elleni játékra váltottunk, két percre rá érkezett is szépítő találatunk: Sipos Gergővel szemben szabálytalankodtak Alasztics hatalmas kidobása után, a megítélt szabadrúgást pedig a megkülönböztető mezt viselő Rutai Balázs váltotta gólra (2-3).

Továbbra is folytattuk a vészkapus formációt, Arnon Cassemiro hatalmas kedvvel játszott, ezúttal egy szép, egy az egy elleni akció után alakított ki magának lövőhelyzetet. Nem sokkal később riválisunk jól használta ki kapus nélküli helyzetünket, és Abakshyn duplázott, ezzel ismét kettőre duzzadt hátrányunk (2-4).

Mesterünk időt kért, majd még ugyanebben a percben Sipos Gergőnek lehetőségét „segítette” saját hálójukba Mykola Mykytiuk, újra egy gólra zárkóztunk.

Az idő egyre inkább sürgetett bennünket, továbbra is vészkapussal rohamoztunk, lövéseinkbe azonban rendre beleléptek az ukránok, vagy Savenko tudott hárítani.

A 34. perc eseményeként Arnon Cassemiro szlalomozott végig a pályán, szólója végén csak buktatni tudták, ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást. A labda mögé Luiggi Longo állt, aki lövés helyett passzolt, egy minutummal később aztán ismét Arnon Cassemiro volt a főszereplő, ám ezúttal már egy hatalmas bombával egalizált (4-4).

Mindent egy lapra feltéve támadtunk, az Arnon-Savenko párharc következő epizódját ezúttal az ukrán kapus nyerte, majd a 38. percben Rutai Balázsról pattant a labda az Uragan hálójába, kezezés miatt azonban ellenfelünk jöhetett szabadrúgással.

Így érkeztünk el az utolsó perchez, Dróth Zoltán lövése nem sokkal tévesztett célt, a pirosmezesek pedig 23 másodperccel a találkozó végét jelző dudaszó előtt kikérték idejüket

Végül a hátralévő időben már nem született újabb találat, 4-4-es döntetlennel ért véget az összecsapás, ami egyben idei BL-szereplésünk végét jelentette számunkra.

Juanra Calvo vezetőedző: „Kiélezett volt a mérkőzés, a vezetés megszerzése után próbáltuk tovább növelni előnyünket, de sajnos pont az ellenkezője történt. Mindent megtettünk azért, hogy zárkózzunk, nem tudok rosszat mondani a játékosokra, a legjobbjukat próbálták nyújtani. Nagyon szomorúak vagyunk, de nem reagálhatunk másként erre a pofonra, mint hogy komolyan koncentrálnunk a bajnokságra és a Magyar Kupára

UEFA FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA FŐ FORDULÓ A-ÁG 4. CSOPORT 3. MÉRKŐZÉS

HALADÁS VSE - URAGAN IVANO-FRANKIVSK 4-4 (1-2)

HALADÁS VSE: Alasztics Marcell - Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Nagy Kevin, Dróth Zoltán, Homlok Levente, Kovács Máté, Hajmási Milán, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Arnon Santos Cassemiro, Fehér Dániel, Rutai Balázs

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

URAGAN: Yuriy Savenko - Mykola Mykytiuk, Oleksandr Dychuk, Nazar Shved, Petro Shoturma, Mykola Khomiak, Mykola Grytsyna, Mykhailo Grytsyna, Iliia Terentiev, Ihor Korsun, Marian Masevych, Danyil Abakshyn, Stanislav Mospan

Edző: Maksym Pavlenko

Gólszerzők: Dróth Zoltán (2'), Rutai Balázs (28'), Mykola Mykytiuk (30', öngól), Arnon Santos Cassemiro (36'), ill. Stanislav Mospan (6'), Oleksandr Dychuk (15'), Danyil Abakshyn 2 (23., 30')

Sárga lap: Rutai Balázs (22’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top