Utánpótláskorú futsalosaink három mérkőzést játszottak az elmúlt napokban. U20-as, valamint U17-es csapatunk két elmaradt találkozó után hazai környezetben léptek pályára. Előbbi hiába küzdött nagyot, 4-2-es vereséget szenvedett, míg utóbbi egy rendkívül élvezetes, fordulatos mérkőzésen 5-5-ös döntetlent játszott a Cső-Montage BFK együttesével. Vidák Balázs vezette U15-ös korosztályunk „A” csapata egy Söpte elleni 3-1-es sikerrel folytatta szereplését a bajnokságban.
FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-20 NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ
HALADÁS VSE – CSŐ-MONTAGE BFK 2-4 (2-0)
HALADÁS VSE: Németh Krisztián – Horváth Zénó, Kiss Patrik, Knizs Olivér, Kovács Máté, Kárász Noel, Sodics Ádám
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Kiss Patrik (4’), Sodics Ádám (9’)
A tabella második helyén álló Cső-Montage együttese látogatott csapatunkhoz szombat délután. Sziffer Andrásnak ezúttal is nélkülöznie kellett néhány játékosát, de ennek ellenére is jól kezdték mieink a találkozót. Átadtuk a területet ellenfelünknek, amivel érezhetően nem igazán tudtak mit kezdeni. Védekezésünk jól működött, amikor pedig a kapuban volt szükség beavatkozásra, Németh Krisztián a helyén volt. Mindezek mellett támadásban is remekeltünk, igazi taktikai csata folyt a pályán. A lehetőségeink közül előbb Kiss Patrik értékesített egyet a 4. percben (1-0), majd nem sokkal később Sodics Ádám is betalált (2-0). Fegyelmezett, szervezett játékunknak köszönhetően kétgólos előnyünk kitartott a szünetig, ezzel az eredménnyel várhattuk a folytatást.
A második játékrészben egy sajnálatos sérülésnek köszönhetően öt mezőnyjátékossal folytattuk a párharcot, ráadásul a vendégek a 24. percben egy átlövésből szépíteni tudtak (2-1). Ellenfelünk megpróbált minél nagyobb nyomást helyezni a kapunkra, hősiesen védekeztünk, s ameddig erőnk engedte, megpróbáltunk támadásokat is vezetni. A lüktető játék folyamatosan emésztette fel energiánkat, ezt pedig ki is használta a Cső-Montage és kiegyenlített a 35. percben (2-2). A bekapott gól megfogott bennünket, a 37. percben pedig fordítottak vendégeink, a mérkőzésen először ők voltak előnyben (2-3). A hajrában öt a négy elleni játékra váltottunk, ebből viszont már csak helyzetekig sikerült eljutnunk, nem tudtuk feltörni riválisunk védelmét. A 39. percben végleg eldőlt a három pont sorsa, ellenfelünk negyedik alkalommal is bevette kapunkat és beállította a 2-4-es végeredményt.
Sziffer András, vezetőedző: „Csak felsőfokon beszélhetek a játékosok teljesítményéről, mert a sok hiányzó ellenére nagyot küzdöttünk, ráadásul amíg bírtuk erővel, ez eredményességgel is párosult. A végére sajnos elfogytunk, a listavezető vendégek pedig az utolsó öt percben felőröltek minket”
FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ
HALADÁS VSE – CSŐ-MONTAGE BFK 5-5 (1-2)
HALADÁS VSE: Győrfy Balázs – Vincze Bálint, Körmendy Gábor, Novák Dániel, Vajda Dávid, Böröcz Marcell, Kiss Márton, Varga Bence, Szalóki-Varsányi Bendegúz
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Vajda Dávid (2’), Novák Dániel (22’), Szalóki-Varsányi Bendegúz 2 (25’, 29’), Vincze Bálint (29’)
Kiállítva: Szalóki- Varsányi Bendegúz (30’), Böröcz Marcell (37’), ill. Knolmár Milán (22’)
U17-eseink a tabellán közvetlenül előttünk álló, s mindössze egy ponttal többet gyűjtő Cső-Montage ellen remekül indították a találkozót, hiszen már a második percben megszereztük a vezetést Vajda Dávidnak köszönhetően (1-0). A folytatásban kiegyenlített játékot hozott a két azonos képességű csapat küzdelme, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a 7. percben aztán egy szerencsétlen öngóllal egyenlíteni tudtak a vendégek (1-1). Pillanatnyi meglepettségünket kihasználva ráadásul egy perc múlva a vezetést is megszerezték vendégeink (1-2) Ezt követően rendeztük sorainkat, de a játékrész lefújásáig már nem változott az állás, így húsz percnyi játék után 1-2 állt az eredményjelzőn.
Ahogy az első, úgy a második félidő 2. percében is betaláltunk, egy vendég piros lap után Novák Dániel tudott eredményes lenni (2-2). Az események felpörögtek: a 25. minutumban egy megingást kihasználva ismét riválisunk került előnybe (2-3), ám nem örülhetett sokáig, ugyanis Szalóki-Varsányi Bendegúz révén egy perc sem telt el, amikor egalizálni tudtunk (3-3). Lendületben maradtunk, olyannyira, hogy a 29. percben ismét két gól esett, viszont ekkor már mindkettőnek mi örülhettünk: előbb Vincze Bálint köszönt be, majd Szalóki-Varsányi Bendgúz duplázott (5-3), aki viszont nem sokkal később a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőnyt ki is tudta használni a Cső-Montage, a 31. percben egy megpattanó lövéssel visszajöttek a mérkőzésbe (5-4). Nyomtak a vendégek, megpróbálták ránk erőltetni akaratukat, mi pedig gyors ellentámadásokkal igyekeztünk zavart kelteni. Újabb gólt a vendégeknek sikerült szerezniük, a 36. minutumban 5-5-re módosították az állást. A végjáték is tartogatott bőven izgalmakat, Böröcz Marcell pirosa után sikerült kivédekeznünk az emberhátrányt, sőt az utolsó másodpercekben egy hatalmas helyzetünket mentették bravúrosan a vendégek, így maradt az 5-5-ös döntetlen.
Sziffer András vezetőedző: „Izgalmas, fordulatokban bővelkedő, kemény mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. Tanulni kell azokból a hibákból, amiket elkövettünk, és akkor az ehhez hasonló találkozókat a magunk javára fogjuk tudni fordítani. Gratulálok a csapatnak a csupaszív játékhoz, nagyot küzdöttek és maximálisan rászolgáltak az egy pontra”
VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 1. FORDULÓ
HALADÁS VSE U-15 „A” – SÖPTE SPORT EGYESÜLET 3-1 (2-1)
HALADÁS VSE „A”: Rosta Dániel – Horváth Mátyás, Németh Barnabás, Jakab Nándor, Nagy Barnabás, Abért Armand, Mikos Máté, Horváth Balázs
Edző: Vidák Balázs
Gólszerzők: Gadó Dominik (13’, öngól), Nagy Barnabás (16’), Mikos Máté (21’)
Az adott fordulóban csak „A” jelű csapatunk lépett pályára, „B” együttesünk találkozója halasztásra került a Táplámiak kérésére.
Vidák Balázs: „A srácok végig fegyelmezetten játszottak, talán nem a legjobb tudásuk szerint, de nagyot küzdöttek és ez elég volt a győzelemhez. Gratulálok a fiúknak, dolgozunk tovább”