Gólgazdag mérkőzésen veszítettünk a Szigetszentmiklós ellen
Elhalasztott mérkőzésünket pótoltuk a másodosztályú futsalbajnokság első fordulójából a Szigetszentmiklós ellen. Alaposan megfiatalított kerettel kellett helytállnunk a korábban az NB I.-et is megjárt riválisunkkal szemben, aki végül magabiztosan, 9-3-ra nyerte meg a találkozót.
NB II.-es futsalcsapatunk a másodosztályú felső-házi rájátszás 5. fordulójában Újpestre látogatott. Sziffer András keretének két nap alatt ez volt a második mérkőzése, ráadásul több hiányzóval lépett pályára fiatal csapatunk, így a tisztes helytállást tűzték ki célul, de ez csak az első félidőben valósult meg.
A Tihanyi FC ellen aratott 3–2-es győzelemmel fejezte be a pontvadászat első felvonását az NB II. Nyugati csoportjában szereplő futsalcsapatunk. Fiataljaink így a második helyről kezdhetik majd meg a felső-házi rájátszást.
Harminc percig pariban voltunk a listavezető otthonában
Fiatal futsalosaink a másodosztály nyugati csoportjának felső-házi rájátszása során a listavezető TFSE otthonába látogattak. Sziffer András együttese tartalékos összeállításban is jól játszott és csak a hajrában tudott felülkerekedni a fővárosi alakulat.
Négy nap leforgása alatt kétszer győzte le a legnagyobb riválisát az NB II. Nyugati csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A „Kishali” hazai pályán 3–2-re, míg idegenben 4–3-ra nyert a listavezető TFSE ellen.
A másodosztály nyugati csoport felső-házában érdekelt futsalcsapatunk ezúttal a tököli sportcsarnokban lépett pályára. A Szigetszentmiklós elleni összecsapás hőse Gerencsér Antal volt, aki a hajrában kétszer is bevette a hazaiak kapuját, így a mieink hozhatták haza a három pontot.
Kifejezetten jól küzdött az Érdi VSE otthonában az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk, a derbi 25. percében még 4–2-re vezetett is. A fizikálisan rendkívül erős hazaiak azonban előbb szépítettek, majd az utolsó pillanatokban egyenlítettek, így pedig 4–4 lett a derbi vége.
A felső-házi rájátszásban elveszítette első mérkőzését az NB II. Nyugati csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A mieink az ELTE-BEAC otthonában kaptak ki 4–1-re.
Két magabiztos idegenbeli győzelemmel tudta le legutóbbi két mérkőzését az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A „Kishali” előbb a Bak otthonában nyert 7–2-re, majd a Hidegkút együttesétől hozta el a három bajnoki pontot egy 7–3-as sikernek köszönhetően, így a tabella első helyén áll a két mérkőzéssel kevesebbet játszó TFSE előtt.