Nagy küzdelemben 4:2 arányú vereséget szenvedett Pécsett a Haladás VSE NB II-es futsalcsapata. A hazaiak a találkozó 40. percében szerezték a mindent eldöntő negyedik találatukat.

Az NB II. Nyugati-csoportjának 17. fordulójában ahhoz a Pécshez látogatott a „Kis Hali”, mely októberben egy parádés meccsen Szombathelyen is nyerni tudott 7:4-re. Ezúttal azonban elmaradt a gólszüret, ugyanis az első félidőben a kapusok remek teljesítményének köszönhetően egyetlen egyszer sem rezdültek meg a hálók.

A második játékrész elején viszont elég gyorsan vezetést szereztek a hazaiak: a 24. percben Reith talált be a vasiak kapujába. Koronics gólját követően pedig már 2:0-ra mentek a mecsekaljaiak. A 32. minutumban Kovács ugyan visszahozta a vasiak esélyeit, ám nem sokkal később újfent betaláltak a pécsiek és így 3:1-es állásnál kezdődhetett meg a derbi végjátéka. A 37. percben Volner gólja ismét felcsillantotta a pontszerzés reményét, de Szentes az utolsó pillanatokban pontot tett a történet végére: beállította a 4:2-es végeredményt.

A tabella negyedik helyén álló Hali „fakóra” pénteken újabb rangadó vár, ugyanis az ötödik pozíciót elfoglaló ELTE látogat Szombathelyre. A találkozó 19.30 órakor kezdődik a Haladás Sportkomplexumban.

PTE PEAC R-BUS-Haladás VSE II. 4:2 (0:0)

Gólszerzők: Reith Renátó 2 (24., 33.), Koronics Márk (30.), Szentes Krisztián (40.) illetve Kovács Máté (32.), Volner Bence (37.)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top