NB II.-es futsalcsapatunk 3-3-as döntetlent ért el a PEAC ellen. A 38. percben még kétgólos előnyünk volt, de a házigazda a végjátékban döntetlenre tudta menteni a találkozót. Együttesünk mindhárom találatát Vidák Balázs szerezte.
Sziffer András tanítványai a másodosztályú bajnokság 7. fordulójában Pécsre utaztak, a hosszú utazás pedig rányomta bélyegét a kezdésre. Nem tudtunk felpörögni, védekezési megingásaink is voltak, ennek ellenére azonban nem volt egyoldalú a játék, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A 4. percben aztán ebből a hazaiak tudtak egyet kihasználni, megszerezve ezzel a vezetést (1-0). A folytatásban hasonlóan hullámzó volt a játék képe, de a szünetig már nem változott az eredmény. A fordulás után aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk, igyekeztünk nyomást helyezni ellenfelünkre, ennek pedig meg is lett az eredménye: Vidák Balázs előbb a 24. percben egyenlített (1-1), majd hat minutummal később meg is fordította a mérkőzés állását (1-2). Vérszemet kaptunk, mentünk előre a harmadik gólért, és ahogy a csapat sem vett vissza lendületéből, úgy Vidák Balázs sem állt meg két találatnál: a 35. percben mesterhármast jegyzett (1-3). A végjátékban azonban fizikai fölényüket, valamint védelmi hibáinkat kihasználva a 38. minutumban a pécsiek dupláztak, ezzel pedig döntetlenre hozták vissza a mérkőzés állását. Ezt követően megpróbáltunk emberfölényes játékból a magunk javára fordítani a párharcot, de többszöri ismétlés után sem sikerült betalálni, így 3-3-as döntetlennel zárult a találkozó. Csapatunk legközelebb november 8-án, a Bak-Maximo ellen lép pályára a Haladás Sportkomplexumban.
Sziffer András, vezetőedző: „Először sikerült pontot szereznünk a Pécs otthonában, így akár örülhetnénk is, ráadásul több hiányzóval, visszajátszók nélkül értük el ezt az eredmény. De sajnos nem először fordul elő, hogy egy megnyertnek tűnt mérkőzést veszítünk el az utolsó percekben. Ez a koncentrációhiány, illetve a rutintalanságunk számlájára írható, ezekben előre kell lépnünk a későbbiekben”
FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT 7. FORDULÓ
PEAC-HALADÁS VSE II. 3-3 (1-0)
PEAC: Király Zsolt – Szaniszló Márk, Kovács Attila, Bartal Bence, Vénosz Soma, Molnár Milán, Katona Ákos, Füzes Dávid, Spánitz Bálint, Forró Máté, Romvári Ákos
Edző: Élő Tibor
Haladás VSE II.: Németh Krisztián – Knizs Olivér, Mézer Viktor, Puhr Bálint, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Kovács Máté, Horváth Félix, Horváth Zénó, Sodics Ádám
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Kovács Attila (4’), Forró Máté (38’), Bartal Bence (38’), ill. Vidák Balázs 3 (34’, 30’, 35’)