Felnőtt labdarúgóink a Söpte ellen arattak hazai pályán 3–0-s győzelmet a Megyei I. osztályú bajnokság 22. fordulójában. Az első játékrészben három perc alatt Pap Márton és Tarján Patrik találatával kerültünk kétgólos előnybe; majd a második etap derekán Varga Csaba köszönt be, kialakítva a végeredményt. U19-es csapatunk szintén felülmúlta a korosztályos söptei gárdát, 1–0-s sikerrel tartották itthon a pontokat.
Fiatal futballistáink közül három korosztályunk – U16, U14, U12 – hazai pályán győzte le riválisát, míg U17-eseink idegenben múlták felül pápai tabellaszomszédjukat. U15-ös együttesünk gólnélküli döntetlent ért el Kaposváron, míg U19-es csapatunkat Balatonalmádiban múlta felül a hazai gárda.
Megyei I. osztályban szereplő futballistáink 2–1-es győzelmet arattak a Vép vendégeként. A gól nélküli első félidőt követően a házigazdák szerezték meg a vezetést, végül a párharc hajrájában Tarján Patrik egalizált, majd Szőts Máté góljával eldöntöttük a három pont sorsát. U19-es csapatunk 2–2-es döntetlent ért el a korosztályos vépi együttessel szemben.
Másodosztályú női röplabdacsapatunk az első szettet megnyerte a listavezető Kispest otthonában, majd végig küzdve végül 3:1-re alulmaradtak riválisukkal szemben.
Utánpóláscsapataink mindegyike pályára lépett az elmúlt játéknapon. U17-es, U15-ös és U14-es gárdánk begyűjtötte a három pontot; U16-os és U13-as együttesünk egalizált riválisával; míg U19-es és U12-es fiataljainkat felülmúlta ellenfele. U11-eseink ezúttal Tapolcán vettek részt régiós Bozsik-tornán.
Megyei I. osztályú labdarúgóink 5–2-es győzelmet arattak a Halmosi-kupa 5. fordulójában a CVSE-Vulkánfürdő ellen. Az 1–1-es félidei eredmény Szenczi Bence találatával alakult ki, majd a második játékrészben három perc leforgása alatt köszönt be Buzás László, a már duplázó Szenczi Bence, valamint Pap Márton. Végül vendégeink szépítő góljára is válaszoltunk Tóth Bence révén, ezzel pedig magabiztos sikerrel jutottunk tovább a megyei sorozatban. A továbbjutás egyben a MOL Magyar Kupa főtábláját is jelenti, melyet hároméves történetünk során másodszor értünk el.
Felnőtt labdarúgócsapatunk 2–0-s vereséget szenvedett a Rábapatyi KSK együttesétől a Megyei I. osztályú bajnokság 20. fordulójában. Az U19-es korosztály találkozóján fiataljaink 8–0-s győzelmet arattak.
Utánpóláskorú labdraúgóink közül három korosztályunk: U17-es, U16-os és U14-es fiataljaink szerezték meg az elmúlt fordulóban a bajnoki pontokat. U15-öseink ikszeltek idegenben, míg U13-as és U12-es csapatunk vereséget szenvedett. A legkisebbek számára az év első Bozsik-tornáját rendezte egyesületünk 16 együttes részvételével.