Ötvenszázalékos mérleggel zárultak az elmúlt napok korosztályos labdarúgócsapataink számára. U14-es csapatunk a regionális, valamint a megyei bajnokságban is diadalmaskodni tudott, utóbbiban Andor Áron ötször talált be a 10-2-es sikerű mérkőzésen. A Petrovics Balázs vezette U15-ös együttes a Baja ellen gyűjtötte be magabiztosan a három pontot, U16-osaink pedig a megyei bajnokságban győzték le a Szarvaskendet.

Felnőtt labdarúgóink magabiztos, 6-0-s sikert arattak Táplánszentkereszten, ezzel zsinórban a harmadik mérkőzésüket nyerték meg a Megyei I. osztályban. A 17 esztendős Iván Gergő mesternégyest szerzett, de Ferencz Zoltán és Pap Márton is eredményes tudott lenni.

Remek teljesítményt nyújtottak utánpótláskorú labdarúgóink a mögöttünk álló fordulóban, négy győzelem mellett egy döntetlen az elmúlt napok mérlege. U14-es csapatunk nyolc alkalommal vette be a pápai kaput, de az U15-ösök is ötször mattolták a soroksári védelmet.

Október első napjaiban sem tétlenkedtek utánpótláscsapataink, mindegyik korosztályunk harcba szállt az újabb pontokért, a legkisebbek pedig Bozsik-tornán vettek részt. U14-es csapatunk két alkalommal is gólfesztivált rendezett: előbb a Ménfőcsanakot győzték le 11-0-ára, majd a hétközi, megyei bajnokságban 21-0-s sikert arattak a Vép ellen.

Megyei I. osztályú labdarúgóink egygólos győzelmet arattak a Kőszegi Lóránt FC otthonában. Szenczi Bence hajrában szerzett találatával hoztuk haza a három pontot. 

A döntetlent hozó első félidő után a második játékrészben bő tíz perc alatt háromszor is betaláltunk, Pap Márton dupláját Nagy Bence találata követte, végül Péter Ábrahám gólja foglalta keretbe a Jánosháza elleni 4-1-es győzelmünket.

Fiatal labdarúgóink közül U17-es csapatunk 12-0-ra győzte le a Pápa együttesét, U14-es gárdánk 5-0-ára nyert a mosonmagyaróváriak otthonában, míg U13-as korosztályunk ötgólos sikernek örülhetett a Grundball PFC ellen. A legkisebbeknek pedig Bozsik Fesztivált tartottunk 12 egyesület részvételével. 


Fotó: www.mlsz.hu

Somfalvi Bence a Haladás VSE-ben kezdte pályafutását, öt évig futballozott egyesületünknél, a héten pedig az U16-os válogatott első nemzetközi megmérettetésén megszerezte első találatát.

Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk kétgólos vereséget szenvedett a Király SE együttese ellen. A mieink háromgólos hátrány után szépíteni tudtak, de a vendégek megőrizték előnyüket, és 3-1-re megnyerték a találkozót.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top