Felnőtt futballistáink továbbra sem engedtek ki pontot a kezükből, ezúttal a Répcelak elleni derbin arattak 3–0-s győzelmet. Szenczi Imre tanítványai megállíthatatlanul küzdöttek, végül a számtalan helyzet és győzni akarás kilenc perc alatt három találatot eredményezett. Tóth Bence révén szereztük meg a vezetést, majd Szenczi Bence volt eredményes, végül pedig Ferencz Zoltán góljával zárult az összecsapás.

Fiatal labdarúgóink az elmúlt fordulókban is kiválóan teljesítettek, minden csapatunk ponttal, pontokkal gyarapodott. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.

Utánpótláscsapataink mindegyike pályára lépett az elmúlt napokban. Fiatal futballistáink mérlege öt győzelem és két vereség. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.

Megyei I. osztályú futballistáink nyolcadik győzelmüket aratták az idényben, ezúttal a Söpte vendégeként nyertek 3–1-re. Az első játékrészben Szenczi Bence és Tóth Márton találatával kétgólos előnyre tettünk szert, majd a söptei szépítés után egy újabb Szenczi Bence villanás döntötte el a bajnoki pontok sorsát. Márkus Gábor U19-es tanítványai is éppen 3–1-re múlták felül korosztályos riválisukat, fiataljaink is veretlenül foglalják el a tabella első helyét.

Megyei I. osztályú labdarúgóink 2–0-ra győzték le otthonában a Rábapaty KSK-t. Az első félidő utolsó percében Varga Csaba értékesített büntetőjével szereztük meg a vezetést, majd a második játékrészben Tóth Márton duplázta meg előnyünket, ezzel pedig zsinórban ötödik sikerünknek örülhettünk a lefújás pillanatában. U19-eseink 1–1-es döntetlent játszottak a Rábapaty korosztályos együttesével, Nagy Dávid szerezte párharc Haladás-találatát.

Utánpótláscsapataink közül hárman sem engedtek találatot ellenfelüknek, egy híján minden csapatunk győzelemmel hagyta el a pályát az elmúlt játéknapokon. U11-es fiataljaink számára pedig megkezdődtek a régiós Bozsik-tornák. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.

U19-es és U14-es korosztályunk is megkezdte szereplését a regionális bajnokságban, az előbbi döntetlent ért el a Csorna vendégeként, míg utóbbit felülmúlta a Sopron gárdája. U17-es, U16-os és U15-ös csapatunk egyaránt sikerrel vívta meg a 2. forduló küzdelmeit, és hazahozták a pontokat ellenfeleik otthonából.

Felnőtt labdarúgóink folytatták győzelmi sorozatukat a Megyei I. osztályú bajnokságban, nem is akármilyen sikerrel, 4–1-re győzték le a szintén veretlen Vép gárdáját a Haladás Sportkomplexumban. Sály Péter a 11. percben megszerezte első Haladás-találatát, a második játékrész Varga Csaba góljával indult, majd Szenczi Bence volt sikeres, végül pedig Tóth Bence is először köszönt be zöld-fehér színekben, mindössze hat perccel pályára lépése után. U19-eseink gól nélküli döntetlent játszottak a vépiek korosztályos együttesével.

Felnőtt labdarúgóink 1–0-ra győzték le a Vasvár gárdáját a Megyei I. osztályú bajnokság 4. fordulójában, a három pont sorsát Szenczi Bence találata döntötte el. U19-eseink 4–0-s sikerrel folytatták győzelmi sorozatukat. Kiss Zoltán duplázott, valamint Hosszu András és Somogyi Dániel is betalált a vasvári korosztályos csapat ellen.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top