Kilenc súlyemelővel képviseltette magát egyesületünk a Savaria-kupán, ami egyben a XIII. Tóth Géza-emlékverseny is volt. Nagy örömünkre sportolóink összesen hét arany-, valamint két ezüstérmet tartottak itthon.

Hosszú évek óta a legjelentősebb magyarországi súlyemelőversenynek, a Savaria-kupának a mi egyesületünk adhat otthont. Ahogyan már megszokottnak mondható, ezúttal is pénzdíjas volt az erőfelmérőnk, így pedig nem csoda, hogy minden kategóriában roppant erős mezőny jött össze. Összesen 18 egyesület 60 versenyzője indult a versenyen, amire a vajdasági Szabadkáról, valamint San Marinóból is érkeztek súlyemelők.

Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai közül kilencen vehettek részt a rangos viadalon. Közülük Hegedüs Mia, Darabos Jázmin, Tóth Léna, Molnár Kinga, Hegedüs Milán, Boros Viktória, valamint Fehér Ákos első helyen végzett súlycsoportjában, míg Darabos Sára és Pólya Márton a dobogó második fokára állhatott fel. Így pedig teljesen érthető, hogy a szakmai stáb elégedett volt a versenyzőkkel. Sajnos Gyürüs Barbara, Papp Géza és Pusztai Szabolcs betegség, illetve sérülés miatt nem indulhatott.

- Úgy gondolom, valamennyi versenyzőnk dicséretet érdemel. Szeretném a felnőttek közül kiemelni Boros Viktóriát és Fehér Ákost. Az utánpótlásból pedig Molnár Kingát, valamint Hegedüs Milánt. Az újak közül szerintem Tóth Léna tette oda magát nagyon. De a többiek is hozták a formájukat az év első jelentős erőfelmérőjén fogalmazott szakosztályvezetőnk, Márkus Erzsébet, aki hozzátette: a pénzdíj mellett Tóth Géza bácsi szellemisége, emléke is rengeteg kitűnő súlyemelőt vonzott Szombathelyre. Talán ezért is jött össze a maximális 60 fős létszám.

- Ennél több versenyző nem indulhat. Természetesen örülünk, hogy külföldről is jöttek hozzánk, ám ebben a sportbarátságnak is van szerepe. Megtaláltuk a közös hangot a szabadkaiakkal és a San Marinóból érkezettekkel is. Amúgy számunkra lényeges, hogy ez egy minősítő verseny is. Itt bárki felhívhatja magára a figyelmet: kvalifikációt lehet szerezni más jelentős viadalokra és akár a különböző korosztályos válogatottakba is be lehet innen kerülnizárta szavait Márkus Erzsébet.

Savaria-kupa – XIII. Tóth Géza-emlékverseny / Szombathely / 2024.03.09.

A Haladás VSE súlyemelő szakosztályának eredményei:

Felnőtt női:

87 kg – Boros Viktória 1. hely és legjobb szombathelyi felnőtt női versenyző

összetettben: 194 kg (szakítás 87 kg, lökés 107 kg)

Junior női:

76 kg - Molnár Kinga 1. hely és legjobb szombathelyi női utánpótlás-versenyző

összetettben: 155 kg (szakítás 65 kg, lökés 90 kg)

55 kg - Darabos Sára 2. hely

összetettben: 100 kg (szakítás 45 kg, lökés 55 kg)

45 kg – Tóth Léna 1. hely

összetettben: 83 kg (szakítás 35 kg, lökés 48 kg)

Ifjúsági női:

71 kg - Darabos Jázmin 1. hely

összetettben: 105 kg (szakítás 47 kg, lökés 58 kg)

Serdülő női:

49 kg – Hegedüs Mia 1. hely

összetettben: 74 kg (szakítás 32 kg, lökés 42 kg)

Felnőtt férfi:

89 kg – Fehér Ákos 1. hely és legjobb szombathelyi felnőtt férfi versenyző

összetettben: 268 kg (szakítás 126 kg, lökés 142 kg)

89 kg – Pólya Márton 2. hely

összetettben: 253 kg (szakítás 110 kg, lökés 143 kg)

Junior férfi:

109 kg – Hegedüs Milán 1. hely és legjobb szombathelyi férfi utánpótlás-versenyző

összetettben: 239 kg (szakítás 103 kg, lökés 136 kg)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Magyar Futsal Akadémia
6. DEAC
7. MVFC Berettyóújfalu
8. TFSE-Tent Budapest
9. Á Studió Nyíregyháza
10. Vehir.hu Futsal Veszprém
11. Rubeola FC
12. Újpest FC
Go to top