Három arany- és egy ezüstéremmel nyitottuk a teremszezont
A Nyugat-dunántúli felkészítő minősítő teremversenyen remekül szerepeltek íjászaink. Felnőtt versenyzőink közül Kukorelli Edit és Molnár József, míg kadet korosztályban Szabolcsi Bálint Bence végzett az első helyen.
A Magyar Íjász Szövetség Molnár Józsefet választotta a 2021-es esztendő legjobb terepíjászának. Egyesületünk világbajnok és Európa-bajnok versenyzőjének első alkalommal ítélték oda a kitüntető szakmai elismerést.
Világ- és Európa-bajnoki címet szerzett Molnár József Szekszárdon
Az augusztus 9. és 14. között Szekszárdon megrendezésre kerülő 3D Íjász Világ- és Európa-Bajnokságon állt fel a dobogó legfelső fokára Molnár József. A Dodesz becenévre hallgató kiválóságunk végig remek versenyzést bemutatva szerezte meg az aranyérmet.
Íjászaink júliusban sem tétlenkedtek, sorra halmozták az érmeket a hazai versenyeken. Sikereik bizakodásra adhatnak okot az augusztusi világ- és Európa-bajnokságon.
Sűrű hónapot tudhatnak maguk mögött íjászaink, júniusban az országot bejárva 13 versenyzőnk 8 versenyen vett részt, és mintegy két tucat érmet gyűjtöttek be.
Nem véletlen örvend nagy népszerűségnek a vasi megyeszékhelyen az íjászat, egyesületünkben több országos bajnok, valamint Európa-bajnoki aranyérmes is akad. Ráadásul kortól, nemtől vagy épp sportmúlttól függetlenül bárki elkezdheti. Takács Gergő szakosztályvezetővel azért ültünk asztalhoz, hogy visszatekintsünk a közelmúlt eseményeire és a rendkívül sűrűnek ígérkező nyári időszakot is górcső alá vettük.
Május 8-án megkezdődött a kültéri, 3D Grand Prix versenysorozat, amelynek első állomása Ajkán volt. A kétnapos küzdelemben egyesületünket összesen 8 zöld-fehér íjászunk képviselte, akik öt érmet is megszereztek az első fordulóban.
Több mint 200 versenyző részvételével megkezdődtek a kültéri, 3D minősítő íjászversenyek. Az első megmérettetést a Hollóvölgy Íjász Egyesület Pilisszántón rendezte. A Haladás VSE-ét négy fővel képviseltük, és ezúttal is érmekkel térhettünk haza.
Íjászaink összesen 5 aranyéremmel búcsúztatták a téli teremszezont. Kukorelli Edit és Seres Armand két országos versenyen indult, mindkét alkalommal a dobogó legfelső fokán álltak, míg Szabolcsi Bálint Bence a WA országos bajnokságán szerezte meg az első helyet.