A Haladás VSE kitűnő sakkozója ezúttal a FIDE által alapított Botvinnik-díjat kapta meg, még pedig az edzői nyílt kategóriában.

Határozottan jó idők járnak Rapport Ricsire. A Hali remek sakkozója parádés teljesítményt nyújtott a nem is olyan régen befejeződött csapat Európa-bajnokságon, ahol a magyar férfi együttes éltáblásaként alkotott maradandót. Most pedig a volt világbajnok Mihail Botvinnikről elnevezett díjat kapta meg a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE). A magyar nagymester tavaly szekundásként segítette a kínai Ding Lirent a Dommaraju Gukes elleni vb-párharcban. Bár a vb-címet az indiai sakkozó szerezte meg, a FIDE az edzői díjak nyílt kategóriájában a Botvinnik-díjjal ismerte el Ricsi teljesítményét. Cseppet sem mellékesen pedig határozottan jól szerepelt az Indiában megtartott sakkvilágkupán. Itt több fordulót is sikeresen vett, ezzel pedig a 206 versenyzőt felvonultató, egyenes kieséses rendszerben megrendezett erőfelmérőn a nyolcaddöntőbe jutásért is asztalhoz ülhetett, ám ott óriási küzdelemben alulmaradt az amerikai Sam Shanklanddel szemben. A szerepléséért azonban így is csak dicséret illetheti.

 

                        

Go to top