Judo

Jól szerepeltek a Haladás VSE ifjú cselgáncsozói a diákolimpia mosonmagyaróvári országos döntőjében.

Az elmúlt hetekben két megmérettetésen vettek részt a Haladás VSE judokái, akik dobogós helyezéseket is begyűjtöttek. 

A 2020-as év nehézségeinek ellenére határozottan jó esztendőt zárhatnak ifjú judokáink, akik szinte valamennyi versenyükön dobogós helyezéseket gyűjtöttek be. Kiss Zétény pedig a Diák C Országos Bajnokságon veretlenül végzett az első helyen kategóriájában.  

Öt éremmel, valamint több értékes helyezéssel a tarsolyukban tértek haza versenyzőink egy regionális erőfelmérőről.

Az elmúlt hetekben három országos versenyen is tatamira léptek cselgáncsozóink. A legjobb teljesítménnyel Kiss Zétény rukkolt ki, aki aranyérmet szerzett a Diák C korosztály győri erőpróbáján.

Taroltak versenyzőink a jubileumi, tizenkét ország indulójával rendezett XXV. Nyílt Masters Országos Bajnokságon. A veterán dzsúdósok legrangosabb hazai erőpróbáján Antoni Zoltán szakosztályvezetőnk aranyérmet, Czlenner János edzőnk ezüstöt, míg Sztana-Szabó Péter bronzérmet szerzett.

Alaposan kitettek magukért klubunk ifjú judokái az elmúlt időszakban. Antoni Zoltán tanítványai két erőfelmérőn összesen tíz dobogós helyezést gyűjtöttek be.

Judósaink edzőtáborában is élménydús programokkal tették különlegessé ifjú sportolóink számára az egyhetes intenzív tréninget.

Az utóbbi időszakban egy dobogós helyezést gyűjtöttek be a Haladás VSE cselgáncsozói. Pesti Péter a serdülők között nyert érmet az országos bajnokságon.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top